Jó ha az embernél mindig van fényképezőgép. S ha valami különöset látok azonnal rákattintok. Mint most is, ezt Budapesten az Abovo kiadó épületénél vettem észre. Igaza van a falfirkász, Lipótvárosban ez a legszellemesebb hely. Itt találkoznak a nagy szellemek. Jómagam is ide járok kiadatni a feleslegessé vált gondolataimat. Nem úgy viszik veszik mint a cukrot, de nem marad a nyakamon. Szokás is mondogatni, könyvet írni ….. mindenki tud. Eladni már kevésbé, a művészet itt kezdődik.
Jut eszembe, valamikor hajdanán is hurcoltam magammal fényképezőgépet. Kezdtem a Pajtással majd egy nagy ugrással lett egy NDK-ás Werám később Zorkij, de voltam a csúcson is a Polaroidommal.
Általában hétvégén fotóztunk.
Hétfőn irány az Ofotért, először csak előhívták.
Ha nem sikerült rám fogták, hogy elkúrtam.
Ők sosem, csak én. A túlhívásról meg a fénykapásról hallani se akartak. Csak a megrendelő lehetett minden baj okozója.
Nyaralásra csak Orwo filmet vettem, noha a Forte volt a világmárka.
Közölték, ha nem sikerül az előhívás, a költségükön aligha mehetek újra nyaralni. Ők csak a film áráig vállalnak felelősséget. Volt ezekből néhány per, de mindig az ofotért nyert.
Tehát, hétfőről keddre előhívás – még manuálisan ment, nem voltak automata gépek – kaptunk egy negatív csíkot, erről lehetett választani kockát amelyeket ki akartunk nagyítani.
Unokám már ezt a fajta képrögzítést el se tudja képzelni.
Egy szekrény csak papírképekkel van tele a dolgozószobámban.
Gondolkodom, én fűtsek be vele vagy az utódok melegednek majd mellette?
