Koccanásos, kissé kaotikus, küzdelmes versenyhétvége

A SEAT LEON Eurocup záró versenyhétvégéjét rendezték Barcelonában, ahol a B3 Racing versenyzői rendesen megküzdöttek, hol a technikával, hol a versenytársakkal. Wéber Gábort továbbra is kísértette a balszerencse, Bús Edina pedig remek időmérőt követően ádáz küzdelemben őrizte a középmezőnyben megszerzett pozícióját.

A szabadedzés a HELL pilótái számára jórészt a pályával való ismerkedéssel és az autó optimális beállításainak megtalálásával telt Spanyolországban, hiszen a Circuit de Barcelona-Catalunya-án még egyikőjük sem versenyzett. A pénteki időmérők után a csapat egyik szeme már megint sírt, a másik megint nevetett, hisz Bús Edina úgy látszik egyre jobban ráérzett a katalán pályára, és ezt a mezőny tudtára is adta 1:58.274-es idejével, mellyel a tizenötödik helyre kvalifikálta magát a délutáni versenyre. Gábor Wébert azonban továbbra is kísértette az a bizonyos sors, ami most már úgy látszik, végig kísérte ezen a szezonon. Annak ellenére, hogy az autó féltengelye most is eltört, a HELL pilótája még így is a tizenharmadik helyen végzett, 1:58.209-cel. Az azonban már biztos volt, hogy a versenyre ki kell cserélni a féltengelyt! Minden perc számított a verseny kezdetét megelőzően, hogy Gábor Wéber autója rajtra kész legyen. Megfeszített tempóban dolgoztak a csapat mérnökei, így még épp időben sikerült az autón a meghibásodott alkatrész cseréje, így Gábor a tizenharmadik, míg Bús Edina a tizenötödik helyről várta a lámpák kialvását. Az első versenyen Gábor négy helyet javítva tudott feljönni a kilencedik helyre és a leintést megelőző körben már nagyon közel volt a pontszerző helyhez. Edina dolgát a sűrű és igencsak harcos mezőny nehezítette, végül a tizenhetedik helyen ért célba.

„Fica Ferivel egy kicsit már a rajtnál összeértünk, nekem el is kellett emiatt vennem picit a gázt, így kicsit meg tudott lógni tőlem. Később, amikor visszaértem a Ferire, akkor láttam, hogy az ő gumija elfogytott, nekem pedig akkor kezdett jól működni, aztán végül is korrektül elintéztük: amikor már nagyon ráestem az egyik kigyorsításnál a célegyenesnél, akkor elment belülre, de láttam, hogy a keze emelkedett és integetett, akkor már tudtam, hogy azt mutatja, hogy menjek el belül! Sajnos az előttem lévő négyes bolyt már csak az utolsó körben sikerült utolérnem, így egy hellyel maradtam le a pontszerzésről!” – mesélt a futamról Wéber Gábor.

„Közvetlenül Gábor mögül indultam, nagyon jól elkaptam a rajtot. Volt egy csomó kontakt, egy csomó ütközés, csomó baleset, kaotikus volt. talán ez a legjobb kifejezés. Pozíciót fogtam az első körökben, talán kettőt is, buktam egyet, aztán folyamatosan jöttek mögöttem. Végül tizenhetedik lettem, de sajnos aztán kaptam egy büntetést. Egyébként a középmezőnyből rajtolni és végigmenni a középmezőnyben a futamot tényleg elég kemény! De mindezek ellenére nagyon élveztem!” – lelkesedett a kiváló teljesítményt nyújtó Bús Edina.
A HELL Racing Team pilótáinak a második, vasárnapi verseny sem hozott több szerencsét, saját bevallásuk szerint a futam tökéletes lezárása volt a szezonnak: mindig valami történik, sokszor önhibán kívül, és aztán onnan kell visszajönni. Tulajdonképpen a B3 pilótáinak, főleg Gábornak erről szólt az egész szezon.

„Amikor felálltam vasárnap a rajtrácsra, akkor eldöntöttem, hogy idén először úgy fogok belemenni minden szituációba, hogy nem én fogom elvenni a gázt és nem én fogok előbb fékezni. Sikerült is a 7. helyig feljönnöm a 13.-ról az első kör feléig, azonban ekkor már két olyan ütést kapott az autó, hogy amikor a 1-es kanyarban kifékeztem, még mielőtt elkezdtem volna tekerni a kormányt, az autó hátsó fele elkezdett megelőzni. Így sajnos visszaesetem a 23. helyre, és mivel a lökhárító megsérült, nem tudtam már olyan végsebességet elérni, bár így is a verseny végére a 12. helyre fel tudtam jönni. Sajnálom azt az ütközést, ha az nem lett volna, bizonyára – mivel a kör felénél a 7. voltam – a dobogós helyig is fel tudtam volna jönni.” – nyilatkozott a versenyről Wéber Gábor, aki bízik abban, hogy ezzel az évaddal a balszerencséjét is maga mögött tudhatja.

„A rajtom jól sikerült, de egy kicsit elóvatoskodtam az elején, egy páran elmentek, aztán belekeveredtem egy csetepatéba, a francia lány enyhén szólva meglökött, de szerencsére észnél voltam, és meg tudtam fogni az autót. A 8-9. körtől kezdve pedig elfogyott a gumim, nem tudtam úgy befordítani az autót, ahogyan szerettem volna. Izgalmas volt, tanulságos volt, úgyhogy nagyon-nagyon várom a következő szezont.” – ezekkel a mondatokkal zárta a 2014-es évet Magyarország egyetlen hölgy pilótája, aki a Seat Leon sorozatot teljesítette.

A B3 Racing pilótái megköszönték a rajongók és követők egész éves támogatását, a szurkolást és hogy egész évben támogatták őket. Az évad lezárásaként a csapat a Hungaroringen tart majd egy élményautózással egybekötött közönségtalálkozót, ahol a pilótákkal, a mérnökökkel személyesen is találkozhat majd minden B3 szurkoló.