Nem küldünk képeslapokat már. Kiment a divatból. Bár ha egy-egy üveg bort küldünk valakinek ilyentájt csak be kell csempészni a zsákba egy kellemes ünnepeket és boldog újesztendőt sugalló lapocskát. Névjegykártyával. Ez utóbbiból kifogytam, a régieket már nem használjuk. Az Inform Média – ha valaki nem tudná – már Russmédia. Minden egyéb számom változatlan. Így persze a mailben az inform. hu helyett – eszak.hu irandó. Köszönöm.
E fenti üdvözlőlapot Tjeerd Rossbach barátomtól kaptam. Mailben. Nagyon megtetszett. Igazi hangulata van. Olyan hollandos mint Ő maga. Eldöntöttem, én is ezt küldöm mindenkinek. Tovább.
S ha már beszélünk – a következő karácsonyi jegyzetem e körül forog majd. Az északban, a 24. számban.
Még egy valami, nagyon fontos, szolgálati közlemény, vasárnap délután négy órától Németh Miklós exminiszterelnők dedikál a miskolci Géniusz könyváruházban.
Magam is írtam róla egy könyvet. Szerinte bulvárosra sikeredett. Így aztán most Oplatka Péter művét mutatja be holnap. Nekem annyi jutott, hogy elvihetem az áruházba. Nem semmi. Már csak az vigasztal, hogy van még miniszterelnök akit majd kivesézhetek.