Lezsák a Déli Hírlapnál – mindenre emlékszik – karácsonyi ajándék

Lezsák Sándor az országgyűlés elnöke 1993 decemberének első napjaiban Miskolcon járt az MDF színeiben. Teljesen váratlanul meglátogatta a Déli Hírlap szerkesztőségét. Mi újság, hogy ityeg a fityeg meg ilyen egyéb sok semmiről beszélgettünk. Kezdetben. Gondoltam egyszerű udvariassági látogatás ami jól esik, de semmi többre nem számíthatunk.

Szokásom szerint , a hogy s mint kérdéseket komolyan szoktam venni. S meglepetésemre Lezsák úr kíváncsi volt a válaszra is.  Mondtam , gondban vagyunk, itt az év vége, üres a kassza és írtunk a Télapónak Jézuskának , szeretnénk 13. havi fizetést. Volt már mobiltelefon, de nem azt használta, a titkársági vezetékesről tárcsázott. A nevét is tudom kit hívott.

Másnap Lezsák úr jóvoltából a kérésünk teljesült. Esküszöm, nem akartam elhinni. Csak csipkedtem magam, hogy álmodom e. A lényeg, hogy a kérésünk teljesült, s ami különös, semmilyen feltételhez, kéréshez nem kötötte.  Ilyen politikussal azóta se találkoztam.

Viszont nemrégiben a parlamentben amikor az irodájában, megkérdeztem – tudja e , hogy 93 december 4.én hol volt merre járt és mit csinált. Megválaszolta. Úgy látszik a memóriája is tökéletes.