Betévedt az elnök a Mekibe – nem találták Horn hasonmását – Vlagyimir Prágában megállt sörözni
obama

Nem mai kép. Csak most bányásztam elő. Obama családostul betévedt egy Mekibe és ott minden előzetes bejelentkezés nélkül rendeltek és ettek. Reklám a cégnek és az elnöknek. Igazából nehezen akarom elhinni, hogy a világ első számú védett, pardon őrzött politikusa csak úgy odaszól a sofőrnek – fiúk ide benézünk mert megéheztem. Azért is kételkedem mert éppen egy jól sikerült tévé snitt is készült a ritka eseményről. Az elnök mindenkivel bratyizott a falatozóban és maga fizetett. Állítólag a testőröket is jóllakatta. A Mekiben mindenáron vendégül akarták látni, de nem hagyta magát lehamburgerezni.  Hihetetlen és ez nem az alteregója volt. Mert ugye minden nagy embernek van ilyenje.

Erről jut eszembe, hogy a Horn érában a Hírnökben megjelent egy kép, egy Búza téren kószáló fazonról aki hasonlított Horn Gyulára. Maga a hasonmás is élvezte a hirtelen jött népszerűséget így aztán híre ment a dicsőségének. Szabó József Jenő barátom, az akkori sajtófőnök maga utazott le Miskolcra, hogy utánajárjon az ügynek.  Kerestük az emberkét, de nem került elő. Akkor meg se mertem kérdezni, hogy mi a csudának kellett volna előkeríteni. Csak dublőrnek?

S még egy idevágó sztori. Putyin, a Vlagyimir is egy önjáró típus.  Nem sok beleszólást hagy az őrzőinek. Amikor Prágából egy kormány vacsoráról a repülőtérre tartott megállítatta a konvoját és az első cseh sörözőbe bement. Éhes, nem lakott jól és gondolta a különgépén se lesz kedvére való harapnivaló így bevacsorázott. A cseh protokollosok szégyenére. És ott a sörözőben se nagyon akarták elhinni, hogy maga Vlagyimir ül a mellettük lévő asztalnál. Állítólag az ottani csapolt sörből repetázott is.