Amikor a nyomdagépek elcsendesednek: hogyan tűnt el a nyomtatott sajtó és a helyi televízió Miskolcról?

A két világháború között négy napilap és több mint egy tucat hetilap versengett a miskolci olvasókért, a Kádár-korszakban nyolcvanezer példányban fogyott a megyei újság, majd a kilencvenes években még a saját városi televízió is új korszakot nyitott. Mára azonban bezárult egy évszázados fejezet: megszűnt a nyomtatott Miskolci Napló, elhallgatott a helyi tévé, a borsodi megyeszékhely hírei pedig végleg átköltöztek a képernyőkre. Mi történt a miskolci sajtóval, és mi lett a hajdani nagy nyomdákkal?

Pezsgő sajtópiac és helyi nyomdász dinasztiák a két világháború között

A Trianon utáni Miskolc – amely ekkor vált a csonka ország egyik legfontosabb ipari, kereskedelmi és közigazgatási központjává – szellemileg is lüktető nagyváros volt. A két világháború között egyszerre három-négy napilap és több mint tizenöt heti-, szak-, illetve felekezeti újság jelent meg a városban.

A sajtópiac zászlóshajója az 1892-ben alapított Reggeli Hírlap (később Magyar Jövő) volt, amelyet a legendás miskolci nyomdász- és kiadódinasztia, a Ludvig-család működtetett. A polgári-liberális lap országos színvonalú irodalmi mellékleteiben olyan szerzők publikáltak, mint Móricz Zsigmond vagy Szabó Lőrinc. Mellette ott volt a konzervatívabb Miskolczi Napló, valamint a kormánypárti Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, miközben a munkásságnak, a kereskedőknek, a színházbajáróknak és a sportkedvelőknek is saját lapjaik voltak.

A korabeli, hatvan-hetvenezer fős lakossághoz képest a példányszámok is figyelemre méltóak voltak: egy-egy nagyobb napilap hétköznap 4–8 ezer, vasárnap akár 10–12 ezer példányban is elkelt. Mindezt erős helyi nyomdaipar szolgálta ki: a Ludvig István Könyvnyomda saját rotációs gépekkel dolgozott, mellette a Klein, Ludvig és Szelényi Nyomda, valamint a Stumpf-nyomda adta a város szellemi életének technikai hátterét.

Állami monopólium, majd a kilencvenes évek rövid virágzása

A második világháború után a polgári sajtót felszámolták, és beköszöntött a pártállami egyeduralom kora. Évtizedeken át egyetlen megyei napilap létezett, az Észak-Magyarország, amely a nyolcvanas években – részben a kötelező előfizetéseknek köszönhetően – 80–95 ezres példányszámban hagyta el a szocialista nagyipar mintaképének számító Borsodi Nyomda gépsorait.

A rendszerváltás után azonban újra kinyílt a piac, és rövid időre visszatért a sokszínűség:

A korábban délutáni kiadásként működő Déli Hírlap önálló városi napilapként próbált megélni a 2000-es évek elejéig.
Megjelentek az ingyenes hirdetési újságok (mint a Szuperinfó), a városrészi lapok és a magazinok.
Ezzel párhuzamosan elindult a Miskolci Városi Televízió, amely évtizedeken át meghatározó szereplője volt a helyi közéletnek: a városi közgyűlésektől a kulturális eseményeken át a helyi sportig mindent bevitt a miskolciak nappalijába.

A nagy lemorzsolódás: így tűnt el a papír és a városi tévé

A 2010-es évektől kezdve olyan gazdasági, technológiai és politikai folyamatok indultak el, amelyek alig másfél évtized alatt felszámolták a hagyományos helyi médiát:

A hirdetési piac átrendeződése: Az apróhirdetések, az ingatlan- és állásajánlatok átköltöztek az internetre, kihúzva a talajt a nyomtatott lapok bevételei alól.

Újság blikk
Politikai központosítás és példányszám-zuhanás: Amikor 2017–2018-ban a megyei napilapok a kormánypárti médiaholdingba (KESMA) olvadtak, az Észak-Magyarország tartalmát központosították. Az egyoldalú hangvétel miatt az előfizetők tömegesen mondták le a lapot, az egykor nyolcvanezres példányszám néhány ezerre olvadt.
A dráguló papír és az önkormányzati kényszerpálya: A húszas évek energiaválsága és a papírárak elszállása gazdaságtalanná tette a nyomtatást és a terjesztést. Ennek esett áldozatul végül az utolsó bástya is: megszűnt a nyomtatott Miskolci Napló, amely évekig az egyetlen ingyenesen terjesztett helyi hetilap volt, és lehúzta a rolót a városi televízió is, mivel fenntartása a szűkös önkormányzati források és a megváltozott nézői szokások mellett fenntarthatatlanná vált.

Mi maradt Miskolcnak? Az online tér egyeduralma

Ma Miskolc helyi nyilvánossága kizárólag a digitális térben létezik. A nyomtatott hetilap és a tévé helyét teljes egészében az online portálok – így a Minap.hu (amely már csak online kiadásként viszi tovább a városi híreket), a Boon.hu, a Borsod24, valamint a közösségi médiás helyi csoportok – vették át.

Ez a váltás gyorsabbá és olcsóbbá tette a tájékoztatást, ugyanakkor fájdalmas veszteséggel is járt: az idősebb, internetet nem használó generációk jelentős része kiesett a helyi híráramlásból, és eltűnt az a lassabb, elmélyültebb helyi újságírás, amelyet egykor a reggeli kávé mellé lapozgatott a város.

Mi lett a nyomdákkal? Két eltérő sors Miskolcon és Debrecenben

Az újságpiac összeomlása a nyomdaipart is kíméletlen alkalmazkodásra kényszerítette. A túlélés kulcsa az volt, hogy melyik üzem tudott időben elszakadni a napilapoktól.

A miskolci Borsodi Nyomda sorsa: Miután az újságnyomtatás fokozatosan leépült, majd a regionális lapok gyártását központosították, a klasszikus újságrotációs korszak végleg lezárult Miskolcon. A Borsodi Nyomda utódcégei és a városban megmaradt kisebb üzemek profilt váltottak: ma már nem újságokból, hanem kereskedelmi és csomagolóipari nyomtatásból (dobozok, címkék, prospektusok, reklámanyagok gyártásából) élnek.
A debreceni Alföldi Nyomda példája: A szomszédos nagyváros legendás nyomdája egészen más utat járt be, és ma is az ország egyik legerősebb nyomdaipari szereplője. Az Alföldi Nyomda ugyanis soha nem csak a napi sajtóra épített: Magyarország első számú könyvgyártó üzemévé vált, emellett tankönyveket és exportra szánt igényes kiadványokat készít. Míg a napilapok eltűntek, a fizikai könyv iránti kereslet stabil maradt, így a debreceni nyomda jövője ma is biztos lábakon áll.

A miskolci sajtó százéves története így vált a modern médiaváltozás iskolapéldájává: az ólombetűk és a zúgó rotációs gépek városából egyetlen kattintással elérhető, papír és tévéadó nélküli digitális hírtér lett.