Íme a miskolci 1956-os forradalom, a november 4-i szovjet invázió és az azt követő megtorlások teljes, részletes történeti krónikája.
Miskolc, 1956. november 4.: A „Forgószél” és a miskolci ellenállás története
1956. november 4-én hajnalban a szovjet hadsereg megindította a „Forgószél” (Vihr) hadműveletet, amellyel brutális túlerővel leverte a magyar forradalmat és szabadságharcot, és megszállta Miskolcot is. Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a nehézipari központként működő Miskolc a forradalom egyik legfontosabb vidéki bástyája volt. Az itteni események hűen tükrözték a nemzeti tragédiát, de egyben a végsőkig kitartó passzív ellenállás példáját is adták.
1. Előzmény: A miskolci Diákparlament és a rendőrségi sortűz
Miskolcon a forradalom motorját a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói jelentették. Már október 22-én megalakították a Miskolci Diákparlamentet, és megfogalmazták követeléseiket, amelyek megelőzték a budapesti pontokat is. Október 26-án azonban a békés folyamat tragédiába torkollott.
A megyei rendőrkapitányság (ÁVH) épülete előtt tüntető fegyvertelen tömegre az ablakokból és a tetőről tüzet nyitottak, valamint kézigránátokat dobtak. A miskolci sortűznek 16 halálos áldozata és több mint 50 sebesültje volt. A felbőszült munkások és diákok ezt követően megostromolták az épületet, megsemmisítették az ÁVH helyi erejét, és fegyvereket szereztek, hogy felkészüljenek a város védelmére.
2. November 4. hajnala: Megindulnak a szovjet tankok
November 3-ról 4-re virradó éjszaka a Miskolcot és a környező iparvidéket (Diósgyőr, Ózd) gyűrűbe fogó szovjet alakulatok parancsot kaptak a támadásra. Hajnali 4 óra után a harckocsik lánctalpainak zaja verte fel a várost. A szovjet hadvezetés tudta, hogy a miskolci nemzetőrség és a gyári munkástanácsok komoly fegyveres erővel rendelkeznek, ezért azonnal a stratégiai pontok ellen vonultak.
Átfogó, összehangolt városi katonai védelem a hatalmas túlerő miatt nem tudott kialakulni, de a város déli részén fekvő Egyetemvárosban fegyveres harc bontakozott ki.
3. Tűzharc az Egyetemvárosban és a diákhősök
A Miskolci Egyetem kollégiumi épületeinél (E/1 és E/2 épületek) állomásozó egyetemi diákőrség nem volt hajlandó letenni a fegyvert a közeledő szovjet oszlopok előtt. Amikor a szovjet katonák megpróbálták megközelíteni a kollégiumokat, a diákok kézifegyverekkel tüzet nyitottak rájuk.
A szovjet harckocsik azonnal megtorolták az ellenállást: nehézlövegekkel és gépágyúkkal lőtték szét a kollégiumok homlokzatát és ablakait. A szoba falain áthatoló lövedékek és repeszek miatt két elsőéves egyetemista életét vesztette:
- Kiss Gábor bányamérnök-hallgató
- Gál Péter gépészmérnök-hallgató
A túlerő gyorsan elfojtotta a fegyveres ellenállást. Az egyetem területét megszállták, a diákokat fegyvertelenítették.
4. Letartóztatások és deportálások Ungvárra
A szovjet katonai hatóságok a [KGB] vezetésével azonnal megkezdték a megtorlást és a forradalmi vezetők begyűjtését.
Mivel a helyi börtönök gyorsan megteltek, a szovjetek nem bízták a magyar szervekre a foglyokat: több tucat miskolci egyetemistát, nemzetőrt és munkástanácstagot teherautókra raktak, és a Szovjetunióba, az ungvári börtönbe deportálták őket. Itt kíméletlen vallatásoknak vetették alá őket, és csak hetekkel később, a nemzetközi tiltakozások hatására szállították őket vissza Magyarországra.
5. A munkástanácsok és a passzív ellenállás (November–December)
Bár a szovjet hadsereg katonailag ellenőrzése alá vonta Miskolcot, a város nem hódolt be azonnal. A Nagy-miskolci Munkástanács és a diákok a fegyveres harc helyett a passzív ellenállás fegyveréhez nyúltak.
- A szolidaritási sztrájk: A diákok és a diósgyőri vasasok hetekig tartó általános sztrájkot hirdettek. Megtagadták a munka felvételét és az oktatás megkezdését mindaddig, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak az országból, és vissza nem helyezik hivatalába Nagy Imre kormányát.
- A Decemberi tüntetések: Miskolcon még december 10-11-én is hatalmas tüntetések zajlottak a Kádár-kormány és a szovjet megszállás ellen. A karhatomista pufajkások és a szovjet egységek ekkor ismét fegyvert használtak a tüntetők ellen, ami újabb áldozatokat követelt.
6. A kádári megtorlás miskolci mártírjai
A forradalom végleges leverése után Miskolcon indultak az ország legkeményebb perei, mivel Kádár Jánosék példát akartak statuálni a „vörös Miskolccal”.
- Oláh Miklós, a legfiatalabb mártír: [Oláh Miklós] munkáscsaládból származott, mindössze 20 éves volt a forradalom idején. Aktívan részt vett a miskolci eseményekben, a fegyveres nemzetőrségben és a november 4-e utáni sztrájkszervezésekben. Letartóztatása után koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték. Ma az Avasi református temetőben nyugszik.
- Nagy Attila, a színész-forradalmár: A Miskolci Nemzeti Színház ünnepelt színésze, a Borsod megyei Munkástanács tagja volt. Nyugalomra és józanságra intette a tömeget a lincselések elkerülése érdekében, november 4-e után mégis börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után az ország egyik legjelentősebb színművésze lett.
Miskolc városa és a [Miskolci Egyetem] minden évben november 4-én ünnepélyes keretek között, néma főhajtással emlékezik meg az orosz tankok által kioltott fiatal életekről és a szabadságharc helyi hőseiről.
Ebben az időben jöttek le a miskolci kommunisták a Szemere utcai pártház padlásáról , hogy üdvözöljék és felvegyék a kapcsolatot a megszálló csapatokkal. Ez ami a Fehér Könyvből az Ez történt Borsodban című könyből kimaradt.
Tokaj
