Csaknem – a Szent Atya ránk ijesztett – nyakunkon a harmadik világégés – péntek 13. Párizs – gyászol a világ – Putyin segítségét el kell fogadni – a japánokat deportálták amikor kellett – kerítést körénk – Orbán ötlete szabadalmaztatva

Gyászol a civilizált világ. Minden józan gondolkodású ember elítéli a barbár terrortámadást. Nemcsak a franciák gyászolnak, a hírek szerint 15 nemzet fia estek áldozatul pénteken, tizenharmadikán. Ferenc pápa valószínűleg, remélhetően túloz amikor kijelenti ez már a harmadik világháború kezdete. Biztosan jobban átlátja a helyzetet, több információja van mégis bizakodom, a Szent Atya is tévedhet. Vagy mégis ennyire súlyos a helyzet.

Sajnos valóban ennyire nagy a feszültség. S már nem tudjuk követni, ki kivel van és ki ki ellen küzd.Még a családunkban sincs konszenzus. Van aki rokonszenvezik a szerencsétlen menekültekkel és oltalmazná őket. Jómagam se vagyok érzéketlen, viszont átlátok a szitán. Ebben a formában és ilyen tömegben Európa nem fogadhat be idegeneket. A vesztünkbe rohanunk. Lám, kiderült, hogy a terroristák között csak voltak olyanok akik most októberben hazánkon keresztül jöttek be. Nemcsak nekem tűnt fel az a sok száz ezer kigyúrt, kisportolt, katonakülsejű mindenre elszánt fiatalember akik könnyűszerrel minden akadályt legyőzve átgyalogoltak az országaink, az unió határain.

Nem kellett volna hagyni. Már a kezdet kezdetén hallgatni kellett volna a magyar miniszterelnök intelmeire. Mire mindannyian bekerítkezünk  késő lesz. Ez az emberáradat , a tájidegen népesség fegyverek nélkül , puszta demográfiai robbantgatással képes leigázni az öreg kontinenst.

Vajon mit tehetünk?  Van e jogunk előítéletekkel fűszerezett , túlkapásokkal reagálni a vészhelyzetre. Szabad e különbséget tenni az orosz utasszállító felrobbantott  áldozatai és a párizsi merénylet halottai között.  Mikor illő a vészcsengőt megszólaltatni s kijelenteni, ne tovább. Lehet e a demokratikus, a liberális társadalomban a kollektív bűnösség fogalmát megjeleníteni. Persze, hogy nem.. Mi is és a németek is szívtak már a Benes dekrétumok miatt. Ám amikor éppen a családunkat éri egy ilyen trauma vajmi keveset törődnénk az ilyen nemes szólamokkal.

Amerika az óceánon túli szabadság világa. Amikor a japánok orvul támadást intéztek ellenük mégis minden japánt táborba zártak. Magyarul lágerekbe gyűjtötték őket. Nagyon nem válogattak. A mostani ellenfél nem bíbelődik, nyakasan nyakaz, egyszerűen lefejezi a túszait. Az iszlám állam harcosai szégyent hoznak a vallásukra. Hiszen a muszlimok tanai messze esnek az ilyen barbár cselekedetektől.

Ha igaz, ha nem Merkel lemond. Hamarosan. Nincs más választása. Ő nem teheti meg azokat az óvintézkedéseket amelyekre most szükség lesz. Ezzel beismerné a tévedését.

Most nagyot kell fordítani a kormányrúdon. Oroszország baráti jobbot nyújtott a terroristák elleni harchoz. A csecsen háborúban szerzett tapasztalatai hasznosak lehetnek.A nemzetbiztonsági hivatal totális térképet készít a nálunk fellehető iszlám állam szimpatizánsairól. Ehhez az itteni közösségek jól felfogott érdeküknek megfelelően kellő képen asszisztálnak.

S ami a legfontosabb a menekült áradatot a forrásnál kell megcsípni. Ott a hajókat a kompokat kell már kiiktatni a forgalomból. S azt a hatalmas lóvét , amit a migránsokra fecsérelünk a semmiért ott fektessük be  ha már ennyire gazdagok vagyunk.

image

French soldiers patrol in front of the Eiffel Tower on January 7, 2015 in Paris as the capital was placed under the highest alert status after heavily armed gunmen shouting Islamist slogans stormed French satirical newspaper Charlie Hebdo and shot dead at least 12 people in the deadliest attack in France in four decades. Police launched a massive manhunt for the masked attackers who reportedly hijacked a car and sped off, running over a pedestrian and shooting at officers. AFP PHOTO / JOEL SAGET
French soldiers patrol in front of the Eiffel Tower on January 7, 2015 in Paris as the capital was placed under the highest alert status after heavily armed gunmen shouting Islamist slogans stormed French satirical newspaper Charlie Hebdo and shot dead at least 12 people in the deadliest attack in France in four decades. Police launched a massive manhunt for the masked attackers who reportedly hijacked a car and sped off, running over a pedestrian and shooting at officers. AFP PHOTO / JOEL SAGET

image U
imageimage