Kedvencem a német juhász. Hűséges, szófogadó és okosabb mint az okos telefon. Valahogyan mindig is egy ilyet szerettem volna. S bár két ebem is volt már egyiket sem magam választottam. Az első kutyusom pécézett ki magának. Költözésünkkor eldöntötte, én leszek a gazdája. A másikat meg a lányom vette, de rám maradt a kutyatartás minden nyűge és öröme.
Ezeket a képeket akkor válogattam, amikor a párizsi rendőrkutya hősi halált halt a robbantgatásos merénylők üldözésekor. És Putyin vigasztalásul küldött egy hasonló kiskutyust a Franciáknak. Szép nemes gesztus. Mondhatjuk, ma már az ismeretes Kínai Amerikai pingpong diplomácia után ilyen kutyás is van. Van aki pandákat ajándékoz , s van aki farkaskutyát.
Sajnos ezek a kedves, barátságos diplomáciai allűrök ritkák és gyorsan semmivé foszlanak. A törökök lelőtték az orosz bombázót – mondjuk ki elég zavaros körülmények között – s az orosz elnök kijelentette – ennek súlyos következményei lehetnek. Lehetnek? Lesznek. Putyin szava tartó. A helyzetet súlyosbítja, Törökország tagja az euroatlanti katonai szövetségnek és ha támadás éri olyan mintha minket is céloznának. Sőt ha a törökök összecsapnak az oroszokkal – csak ezt ne – akkor nekünk segítséget kellene nyújtani.
A NATO a legmagasabb szinten ülésezik. Tárgyalják az ügyet. Ha Erdogan helyében lennék nem német juhászt küldenék a Kremlbe. Pénzt, egy új bombázóra való kerek summát és sűrű bocsánatkérést. Sajnos a szerencsétlen pilóták életét már nem adhatják vissza.
Virág elvtárs most csak azt hajtogatná – a nemzetközi helyzet fokozódik. Na, de ennyire már nem kéne.
