Ha a hír igaz , elgondolkodtató, hogy mostanában csaknem egy időben Szentpétervárott és Belgiumban volt egy kisebb üzemzavar, meghibásodás az ottani atom erőművekben. Ilyenkor kopogjuk le, erősen bal kézzel felfelé, hogy nálunk Pakson még semmi komolyabb probléma nem adódott. Murphy törvénye viszont olyan mint az ördög, sosem alszik. Ami egyszer megtörténhet az bekövetkezik.
Esetünkben ennek elkerülésére az a legjobb ha mielőbb felújítják az elöregedett blokkokat. Tehát menekülés előre. Már csak azért is mert egyre nő az elektromos éhség. Ugyanakkor a takarékosság nem az erősségünk. Magam se akartam elhinni, hogy amikor egy egy külső tévé adást közvetítettek vidékről a környék nagyobb fogyasztóit kivagy lekapcsolták. A lámpák és a kamerák elektromos igénye olyan nagy volt, hogy túlterhelték a hálózatot. Miközben az akkori kamerák teljesítménye elmaradt a mostani mobil telefonokétól.
Ha megvalósul az elektromos autózás akkor pedig még inkább szükség lesz a paksi kapacitás bővítésére.