Kevesen tudják, hogy a Miskolci Kazinczy Ferenc utcai zsinagóga udvarán van egy első világháborús emlékmű. Ezen részben sikerült megörökíteni a csatában elesett zsidó katonák nevét. A feljegyzések szerint ez egy nagyon kicsi töredékes annak a listának amit a helyi levéltárak és a vidéki zsidó temetők kövei őriznek. A feliratok tanúsága szerint sok zsidó tiszt harcolt a monarchia oldalán és közülük többen is hősi halált haltak. Az emlékmű – ott el rejtve a világ szeme előtt jó helyen van. Így nem esik bántódása, nem gyalázzák meg, nincs kitéve semmi méltatlan rongálásnak. Most viszont, hogy az első világháború kirobbantásának századik évfordulóján túl vagyunk és idáig az összes ilyen emlékmű előtt leróttuk a kegyeletünket, ez az árva is megérdemelne egy tisztes főhajtást.
A névsort böngészve azt kell mondanom, abban az időben nem volt numerus clauzus. Nem nagyon törődtek azzal, hogy az izraelita vallású katonák számarányukat felülmúlva veszik ki a részüket az ország védelméből. Tisztekként és egyszerű honvédekként. Megjegyzem, hogy a második világháború idején, kezdetben a zsidók az első világháborús érdemeikre való tekintettel felmentés kaphattak a munkaszolgálat alól.
Szerintem nem késtünk el, hogy hivatalos keretek között egy főhajtással tisztelegjünk az emlékmű előtt. Az áldozatok, a hősök nem önszántukból mentek a háborúba, csupán a hazafias kötelességüket teljesítették mint a többi magyar honfitársuk.
Hogy miért is jutott eszembe. Nos, néhányan Izraelből kérték ezeket a fotókat. Közülük többen is úgy tudták, hogy őseik neve itt van megörökítve. S igazuk volt.
