2026. szeptember 25., péntek · Miskolc & Borsod Kapcsolat
XIV. évfolyam
2026 / 39. lapszám
Ára: ingyenes
Alapítva 2013
Háztáji hír és szórakoztató portál
Hirdetés
Az ecetfák alól jelentem

Bálról bálra – emlékeznek a miskolci szépségkirályok – jutalmul nokedli szaggató – Puskás Péter interjú az Északban – zsidó negyed a turistáknak – egy kicsit kötözködtem

Ki hinné manapság, hogy milyen élet volt a hajdani Juno szállóban. Finoman szólva egy -egy bálon ott volt a város krémje. Ahogy ma mondják aki számított az ott szórakozott. S, hogy kik voltak a legismertebb szépségkirályok, a bál hősei… akik elolvassa a mai Északban az Ez a királyság című írásomat okosabb lesz. Persze csak akkor ha maga már nem emlékszik a történtekre.

Hogy kedvüket ne szegjem, a jegyzet mellett egy interjú is található. Azt magam követtem el. A sors úgy hozta a két anyag egyszerre, egy oldalon látható. Tudom, belőlem egy is sok lehet, de most kivételezzenek. Olvassák el mit válaszolt Puskás Péter a város legismertebb építésze a kötekedő kérdéseimre. Faggattam a Szinva teraszról és a Hősök teréről is . Sőt szóba került a miskolci zsinagóga felújítása is amit szívügyének tekint. Az előzetes tanulmánytervet már elkészítette. Az írásban benne van, a turisztikai látványosságnak tervezett zsidó negyed megvalósítása is napirenden van.

A vidék velünk van

Partner települések

Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.

Média- és üzleti partnerek
Heti TV
DVTK
Gasztrográf
BOKIK
Szabad hely