A gyors eltűnés oka – ha első kézből hallanánk – sokat ücsörgött a Szent István parkban – az a villa mára szinte, jelentéktelen, pórias

Íme a gyűjtögető életmód következménye.  Rengeteg régi képet szedtem össze, arra gondolva, hogy egyszer csak jó lesz még, hátha érdekel majd valakit. Ismerős arcok az átkosból. Közülük sokan már nem élnek.  A képen szereplők  közül  a  címképen látható dr. Bodnár Ferenc él. Tudna sokat mesélni azokról az évekről amikor a megyénkben ő volt az élet halál ura. Hirtelen tűnt el, mindannyiunk meglepetésére, s minden hivatalos bejelentés nélkül. Egyszer csak az tűnt, hogy látom a miskolci villamoson kapaszkodni az Augusztus 20. strand előtt. Kérdezte, hogy merre hogyan lehet menni. Mivel azelőtt csak a nagy fekete  Fiat  limuzinnal láttam robogni, nem akartam elhinni, hogy ő az.  Előtte viszont sokszor jártunk raportra a régi pártházba , ahol ma a miskolci múzeum van. Nem egyszer suhant el előttem a vastag vörös szőnyegen, minden rendezvényen parolázott a kollégákkal és szinte naponta szerepelt képen a helyi megyei lapban. Igazából nélküle nem is volt újság. A korabeli pletyka szerint naponta egy kétszáz levelet kapott, mint a sztárok. Mind úgy kezdődött, kedves Bodnár Elvtárs,  s folytatódott lakás, felvételi, útlevél,  telefonigénylésekkel és egyéb ügyekkel. Egy hölgy mást se intézett mint ezeket adminisztrálta.

A pártházhoz közel lakott az első emeleten ahol kiigényelte a szomszéd lakás egyik szobáját. Ennek a története az Elátkozott ház című írásomban nyomon követhető. Hiteles szemtanúk elmondása alapján írta.

A fáma szerint a bukásának egyik oka a tapolcai nyaralójának az építése volt. Valamikor ismét megnéztem az épületet, mit mondjak, ma már ilyet meg se vennék. A szomszédokéhoz képest kicsi szerény és puritán. Akkor viszont kirívóan hivalkodónak ítélték. Azt rebesgették, hogy maga a párt első titkárra intézkedett a rapid nyugdíjazásáról. Később sokszor láthattam Pesten a Szent István parkban a nyugdíjasok padján ücsörögni. Ha Miskolcra jött a csomagját mindig a régi lakás alatti kis boltban hagyta megőrzésre. Húsz évvel a leváltása után se mertek neki nemet mondani, eltanácsolni. Noha az üzletből leszereltette a ventilátort mert zavarta a berregése. Dr. Bodnár Feren talán egykorú lehet Biszkú Bélával s rebesgetik, ismét Miskolcon tengeti napjait. Bevallom, ha tehetném megszólaltatnám, jó lenne megtudni amíg lehet első kézből mi lehetett a gyors leváltásának az igazi oka. Ha valaki segít az elérésében, megköszönöm. A történelmet mi írjuk, nem elég, hogy még meg is éljük.
imageAz alsó kép magáért beszél. Öntudat, áhítat, fontosság. Éppen, hogy elfértek egy asztalnál.