Az Auswitzi haláltábor felszabadításakor a deportáltak nem akartak hinni a szemüknek, hogy az őrök elmenekültek. Egy volt fogoly elmondása szerint végigjárták a táboron belüli lakásokat, hogy valami élelemhez jussanak. Bár figyelmeztették őket, hogy semmibe ne egyenek bele amit ott hagytak, hátha mérgezettek. A képünkön látható táskát és a benne lévő ezüst kis dobozt mostanáig őrizte egy Holokauszt túlélő. Emlékezete szerint Josef Mengele orvosi szobájában találta az íróasztal alatt. A gyógyszeres szekrény már ki volt fosztva. A táskában volt néhány injekciós tű és ismeretlen ampullák tömkelege. Ezeket elhajította és ezzel az orvosi táskával jutott hazáig. Emlék, rossz emlék, érték lenne ha nem ismernénk a valamikori tulajdonosát.
Szántó István
Related article
START Klub kártyával a FORMA–1-re? – Ajándék állójegy az első száz vásárló számára
A MÁV-START számos kedvezményt kínál a START Klub Bónusz, a START Klub VIP vagy a START Klub Prémium kártyával rendelkező utasai számára. A...
Lezárt ügyek: Jogosulatlan parkolás
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Tiszaújvárosban jogosulatlanul használt egy mozgássérült személy részére kiállított parkoló kártyát. Közokirat-hamisítás bűntett...
Már hat helyszínen segítik a hűsölést a Városgazda párakapui Miskolcon
Június végén kerültek kihelyezésre azok a használt KRESZ tartóoszlopokból legyártott párakapuk, amelyeket a Városgazda készített az év első hőségriasztása előtt. ...
Benzinóra nélkül árulták a Trabantot – pálcával mértük – már aki – mennyi van a tankban
A címképen az első szürke Trabantom műszerfala. Emlékeim szerint 1970 őszén lettem a tulajdonosa, néhány ezer kilométerre vásároltam Kovács Endrétől Tiszaújvárosban. A rendszáma...
Horn a mennyekben – diktált a nővérkének – ki az a Juhász, s miért duzzog Mesterházi
Horn Gyula volt a baloldal utolsó karizmatikus vezetője. Különös, hogy legnagyobb ellenfele Orbán Viktor is mindig mindenkor csak jót mondott róla. Az első...
Kutyával érkezők is intézhetik ügyeiket a Miskolci Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain – gratula
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata elnyerte a „Kutyabarát hely” tanúsító védjegyet, ennek köszönhetően lehetőség van arra, hogy a Polgármesteri...
Itt van újra – hétfőtől keresheti – A vasgyári medvetánc – újabb történetek az ecetfák városából
Kriza Ákos, doktor, polgármester írta az új könyvem előszavát. Ajánlását. Amit nagyon szépen köszönök. Jó bornak is kell a reklám – hét még...
Nem vagyok közszereplő – s ha mégis, jogos e az arctalan kritika, rágalmazás – Trump Amerikában már helyre teszi a mocskos szájúakat
Van egy sejtelmem, idáig bármi is történik a világban úgy is minden begyűrűzik hozzánk is. És most nemcsak az oljaválságra gondolok, amikor vasfüggőny...
Városházi levél – a „Maradj otthon!” továbbra is a leghatásosabb
A koronavírus-járvány terjedését egyféleképpen tudjuk lassítani, megállítani, ha otthon maradunk. A szombaton bevezetett kijárási korlátozás több pontja ad némi felmentést arra,...
Talán érdemes lenne sokkolni az oltatlanokat – vírusként terjed a népbutitás – a gépi lélegeztetés nem egy életbiztosítás
Ez tényleg nem hülyeség. Szerintem sokkal hatásosabbak ezek a nem éppen szívderítő fotók mint egy-egy prominens mentőfőorvos vagy egyetemi kórházigazgató oltakozásra való buzdítása....
A nagy október az Északban csütörtökön jön – találkozásom Nagy Imrével – eredeti fotóval( Kerényi Laci készítette)
Két anyagon dolgozom – mint a lassított villám, szerdára mindkettő kész lesz. A szokásos Északos szerdai retro jegyzetem most csúszik csütörtökre. Jobb is...
Robban a magyar gazdaság – Trump már is kever kavar – a Brexit ráncolja az angolok homlokát
Robban a magyar gazdaság? A jövő évi adó-, a bér- és járulékváltozások alapján készítette el friss makrogazdasági prognózisát az OTP Bank. Folytatódhat a...
Kurva vastag az a fogdaajtó – sorozatban jön a sztori – három évet elloptak a hátralévő életemből
Kurva vastag a fogdaajtó. Nagyot szól, dörren, amikor becsapják. Rám csapják. Nem kísérnek be, csak betessékelnek. Előtte persze akkurátusan kizsebelnek. Tapogatom a...
Jól vizsgázott a Lovagi Tornák Tere – a lovasok rajonganak az új pályáért
Miskolc Autó Kupa a Lovagi Tornák Terén A lovas sportok is birtokba vették a Lovagi Tornák Terét a szombati pályaavató díjugrató bajnokságon. A...
Volt egyszer egy Borsod Expressz – nem jártak túl a bécsi ékszerész eszén – a Helvétia rajtunk tollasodott meg – a DH legnagyobb bulija ez volt
A Déli Hírlap a rendszerváltás után sajátos sajtótörténelmi különlegességeket produkált. Mi sem természetesebb, hogy az akkoriban kiagyalt ötleteket a kortársaink sosem ismerik el,...
Furmint február a miskolci Városháza Dísztermében
Tokaj-Hegyalja legszebb furmintjait személyesen hozzák el a borászok 2020.01.07-én Miskolcra, a Furmint Február országos rendezvénysorozat keretében. Az eseménynek a Városháza Díszterme ad otthont,...
Garázsvásár a hétvégén
…minden ami csak kell egy helyen – ki ne hagyja ezt a bizniszt – mezgereljen amíg a készlet tart! Tetszett már költözködni, bútort...
Fokozott ellenőrzés a labdarúgó mérkőzés napján
Miskolcon 2014. november 9-én, vasárnap 18 óra 30 perckor rendezik a DVTK – Nyíregyháza Spartacus FC OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó-mérkőzést. A...
Karbantartási munkák a Selyemréti Strandfürdőben
A Miskolci Fürdők Kft. ezúton is tájékoztatja vendégeit, hogy 2020. október 26. és november 1. között karbantartási munkálatok miatt a strand...
A pingyomi laktanya – szigorúan zárt semmi – az objektum nem látogatható
Korábban már írtam, hogy készülök Nagyvázsonyba megnézni a hajdani szovjet rakétabázist. Ahol még atomtölteteket is tároltak. Ezt hívták a Bakonyban Kis Moszkvának. Idáig...