Fehér Holló parkolója – apró cirkuszok – kinek van igaza

Nos, a belvárosi Fehér Holló patika előtt csak úgy állhatunk meg ha éppen a gyógyszertárban akad dolgunk.  Kínos amikor már hetedszer kerüljük meg a tömböt és nem lelünk szabad helyre. Na akkor aztán kockáztatunk vagy beugrunk egy aszpirinért, szimuláljuk a vásárlást és ezzel elámítjuk az őrt. Aki nagyon erélyes. Aki csak úgy magánszorgalomból oda parkol s angolosan távozva ott hagyja a négykerekűjét, a csősz utána üvölt. Ennyit tehet erőszakot nem alkalmazhat, a gumimat nem szúrja ki, de neki kötelessége elhajtani a nem oda igyekvőket. Meg is értem.  Közben számolok, évente egy parkolóhely, pardon bérlet olyan nyolcvan ezer forint. Ezért persze nincs garancia, hogy helyet is kapok mellé. Ez csak arra jó, hogy ne büntessenek meg ha a belvárosban parkolok.  Itt viszont valaki vett nyolc kocsira való helyet, felfestve csak négy és örök  áron az övé illetve ezzel csábítja magához a vásárlóit. Helyesen. Mi lenne ha én is vennék magamnak fenntartott helyet. Csak egyet. Mennyi lenne egy négyszer három méter ahol csak én parkolhatok?