Ez volt a bolgár sebességmérő – a tányéros után jött a fotós – amikor még lehetett mókuskázni – Ukrajnában még bepróbálkoznak

Ha valaki nem tudná a balszélső rendőr nem egy géppisztolyt szorongat. A fiatalabbak nem ismerhetik már ezt a bolgár gyártmányú pisztolyra hajazó sebességmérőt. Nemrégiben Ungvár után még láttam egy ilyet az ottani zsarunál. Szerintem az már régen kivénhedt, viszont arra jó lett volna, hogy pár száz hrivnyával lehúzzon. Kértem, hogy mutassa meg a kijelzőjét amely egyébként újkorában is mindig fennakadt. S ha ügyesen megdolgozták az autóst akár egy méréssel harminc bírságot is kaszálhattak. Ez a kép viszont igazi magyar. A jobbszélső közeg URH – n csiripeli a kollégáknak, kit mikor kell megállítani. Akkoriban ugyanis nem volt még ilyen technika, hogy szabályszegés után 24 órával már a postaládámban a bírság. Még nem gép dolgozta fel a gyorshajtási ügyeket. Lehetett mókuskázni, s minden  jobb autósnak volta egy ismerőse, egy bennfentes aki törölte a gyorshajtási ügyét. Ha másként nem úgy, hogy a film fényt kapott, a felvétel értékelhetetlen. Persze tévedések is előfordulhattak amikor jogos volt a reklamáció. Például a kocsik orrára szerelt traffipaxok amelyek a nagy tányéros radarokat váltotta fel időnként összemérte, fotózta az egymás mellett száguldozókat. Ilyenkor nem volt más lehetőség mint, hogy mindkét autós megússza.

Egyébként egy régi legenda szerint – Leo a Brezsnyev a fáradtságos munkájából hazafelé autózva a dácsájába találkozott egy ilyen pisztolyos radarral. Már mint a főnököt szállító konvoj felvezető kocsija. Ilyenkor az a szabály, hogy ha valaki egy fegyverre hasonlító tárggyal a védett személyre céloz lőni kell.  Lőttek is. A száguldó kocsiból nem ismerték fel, hogy ez csak sebességmérés. Meg egyébként is volt előtte egy incidens egy Moszkva melletti utcában amikor egy katona rálőtt a párt főtitkárára.  A merénylet nem sikerült , a merénylőnek meg esélye se maradt, hogy elmeneküljön. Helyben lerendezték, ahogy akkoriban szokásos volt.

A szabad Európa rádió szerint a radarpisztolyos rendőrt hősként temették el. Ez járt neki. Gondolom a gyors tüzelő kormányőrt is kitüntették az éberségéért.