Minden napra kell valami amin érdemes felhorkanni. Ma például a megyei kórház irányából haza felé gyalogolva a Hősök terén ahol napok óta nem működik a digitális menetrend kijelző felszálltam a buszra. Napi hat kilométer a penzum, ennyit kell legyűrnöm, bármi áron. Persze megesik, hogy ötnél már feladom.
A lényeg, a tervem az volt, hogy a Népkertnél átszállok a 35 – ös járatra amely a Szabadságharc utca végén áll meg. Hozzánk ez a legközelebb. S akkor a képen látható busz pilótája megállást imitál a Népkert előtti gyalogátkelőnél, mondván neki most ezt parancsolták. Kitárja az ajtókat , hagyja, hogy leszálljanak ám a normál megállónál, ahol átszállhattam volna ott már elsuhant. Mondom a kínom. Sajnálja, válaszolja. Neki ez volt a parancs. Nem tehet róla, hogy a többiek nem e eszerint álltak meg. Így aztán , mi mást tehettem volna – felfelé kaptatva a Derkovitson csak a drága vezetőre gondoltam. Csak úgy barátsággal.
