A károsultak félmillió forintot kapnak, de nem egyhamar – ha a rokkantnyugdíjas eléri az öregségit – ez vajon egy halovány reménysugár

Az Alkotmánybíróság 2018-ban mondta ki: az Országgyűlés mulasztást követett el, mert nem alkotott olyan szabályokat, melyek alapján figyelembe vehetnék, hogy a rokkantellátásra jogosultak élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota mennyire javult, illetve a megállapított összeg hogyan viszonyul a 2012. január 1. előttihez. Az Ab továbbá azt is leszögezte: állapotjavulásról csak azok esetében lehet beszélni, „akiknek nem csak a jogszabályok szerinti kategóriák és értékek alapján meghatározott jogi értelemben vett állapota, hanem az élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota is kedvezően változott”.

Az Alkotmánybíróság felhívta az országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2019. március 31-ig tegyen eleget. Kásler Miklós miniszter a mostani javaslat indoklásában utal rá, hogy ennek a felszólításnak tesznek eleget, de a két év csúszásra nem ad magyarázatot. Ez a törvény, ha elfogadják, 2021. július 1-jén lép hatályba.

A javaslat úgy szól: ha a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy a felülvizsgálatát követően rokkantsági ellátásra vált jogosulttá, és azt a 2011. decemberre járó ellátás időközi emelésekkel növelt összegénél alacsonyabb mértékben határozták meg, az érintett 2022. március 31-éig 500 000 forint kompenzációt kap egy össszegben. Előtte nyilatkoznia arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igénye nincs.

Aki ezt nem fogadja el, annál a rehabilitációs hatóság állapotvizsgálatot végez. Ezt 2022. június 30-áig lehet kérni. Ez a vizsgálat annak megállapítására szolgál, hogy a rokkantsági ellátást megalapozó felülvizsgálat időpontjában a 2012. január 1-jét közvetlenül megelőző fizikai állapothoz képest tényleges javulás következett-e be. Minderről „a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait folyósító szerv” 2021. november 15-étől 2021. december 31-éig a hatósági eljárás szabályai szerint hirdetményt tesz közzé. Az állapotvizsgálatot legkésőbb 2023. június 30-áig végzik el, vagyis az a rokkant ember, akinek a juttatását jogellenesen csökkentették, ez esetben még több mint két évig várhat, ha még él.

Egyébként ha az a vizsgálat eredménye, hogy az érintett fizikai állapotában tényleges javulás nem következett be vagy az nem bizonyítható, akkor az új juttatás nem lehet kevesebb a 2011. decemberre kifizetett összeg időközi emelésekkel növelt összegénél. Ennek és a ténylegesen folyósított rokkantsági ellátás összegének különbözete legfeljebb 2012. január 1-jéig visszamenőleg is jár.

Az indoklás felhívja a figyelmet: az intézkedés kiterjed azokra is, akiknek az ellátásra való jogosultsága időközben megszűnt, és azokra is, akik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósítását követően már öregségi nyugdíjat kapnak.