SzántóGráf » Egyéb » Történelmi túra az Avasi zsidó temetőben – Péter bemutatja a sírkertet – mentik a menthetőt – szériában lophatták a fekete márványt – itt jár kel a nemesvámosi dzsungelharcos MTD traktor
Történelmi túra az Avasi zsidó temetőben – Péter bemutatja a sírkertet – mentik a menthetőt – szériában lophatták a fekete márványt – itt jár kel a nemesvámosi dzsungelharcos MTD traktor
Ha Önt érdekli Miskolc története, egy különös túrára hívjuk. A város zsidóságának polgárosodása, emancipációs folyamata legjobban az Avasi izraelita temetőben követhető nyomon. A mintegy nyolc hektáros sírkert hetven százaléka mostanra eldzsungelesedett. A Holokauszt után szinte elhagyatottá vált s csak a friss sírok körül volt járható. Most, hogy állami és privát támogatással megkezdték a rendezést részben megközelíthetők a régi parcellák a sok mindenről árulkodó emlékkövek. Ráckövesi Péter a munkálatok vezetője különös, s önzetlen vállalkozásba kezd. Az elmúlt két hónap során nemcsak feltérképezte a temetőt , de utánajárt a terület történetének. Mára már csaknem az összes emlékművet ismeri és a hozzájuk fűződő történeteket is. Kevesen tudják, hogy ebben a temetőben sok neves rabbi nyugszik. Az óceánon túlról sok vallásos zsidó látogatja az emlékhelyeiket. Sőt a második világháború előtti város életében jelentős szerepet vállalt zsidó polgárainak emlékművei is megtalálhatót itt.
Korábban itt ilyen kövekkel jelezték a parcellákat. Könnyebb volt a sírok felkeresése. Eljött az ideje, hogy drón felvétel készüljön a sírkertrőlNagyon sok különleges, szokatlan formájú kő található a temetőben. A többség megmentésre, felújításra szorul.A temetőben rengeteg a gyümölcsfa. Terméssel. A zsidó vallás szabályai szerint ebből a temetőn belül nem szabad fogyasztani.Talán nem túlzok ha azt mondom, hogy az itteni márványkövek értéke több milliárd forint. S ehhez hozzá kell tennem, hogy a kerítés melletti részen ahol embermagasságú gaz sok márvány hiányzik. Még több az olyan furcsán ledőlt ami csak arra vár, hogy a lelketlen sírkő tolvajok befejezzék az ármánykodásukat. Jelenleg a rendőrség vizsgálja, hogy az elhanyagolt területekről kik lophatták ki a drága márvány síremlékeket.Ez a legnagyobb kripta ami a főút melletti bejáratnál áll többszörösen ki lett fosztva. A sírrablók nem tudhatták, hogy a zsidóknál semmilyen ékszert tesznek a szerény deszkakoporsóba. Ez a lehegesztett kripta meg lett szentségtelenítve, újra temetésre vár.Ki hiszi el, hogy ezt a szélvihar mozgatta el. A rablók nem bírtak a súllyal. Egy befejezetlen lopás. Most már gyanakszom arra is, hogy ezt a részt szándékosan nem takarították korábban.A tolvajlásra előkészített kövek.Egy különleges forma. Mivel itt az ezerhétszázas évektől folyt temetkezés és a zsidóság folyamatosan bővítette a területet hűen szemlélteti az ide települő zsidók vagyonosodását. Egyébként megfigyelhető, hogy kezdetben , errefelé a neológ irányzat volt az uralkodó .Fekete márványerdő. Mentsük ami menthető s próbáljuk meg kinyomozni hová tűntek innen az értékes kövek. Jutalom a nyomra vezetőnek, nem is akármilyen !Itt még nem járt , ide még jutott el a nemesvámosi MTD fűnyíró traktor. A munkások egyszerűen dzsungelharcosnak becézik a szuper traktor amit ajándékba kaptak az amerikai gyárvezetésétől.
Tehát akit, akiket érdekel egy Avasi sírkert túra jelentkezhet az info@szantograf.hu mail címen. Péter vállalja, hogy 10 személyes csoportokban lehetővé teszi a bejárást, ha előzetesen egyeztetünk a résztvevőkkel. A lehetőséges időpontok hétfőtől péntek délig. Zárt cipőben, akár bakancsban érdemes elindulni. A terep nem egyszerű, lejtős és még sok helyen bozótos. Ám már belátható.
A túra ingyenes, de a hitközség temetkezési egylete minden szerény adományt számla ellenében vagy bankszámlán elfogad.
Hetven év után alakul a sírkert. Köszönet mindazoknak akik ebben a munkában részt vesznek és támogatják.
Különösebb rendzavarás és rendkívüli esemény nélkül zajlott Miskolcon a közelmúltban az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). A minden évben új helyszínre...
Tisztelt Páciensünk! Bizalmát megköszönve szeretnénk kellemes húsvéti ünnepeket és jó egészséget kívánni! Üdvözlettel: Dr. Argay László és a Népkerti Magánklinika munkatársai Felhívjuk figyelmét,...
Adjak ne adjak. Ha feleségemmel vagyok szórom a pénzt. Jómagam szőrösszívű vagyok, nejem viszont mindenkit megsajnál. Így aztán a főváros forgalomban, amikor már...
A Simonton-tréning egy komplex pszichológiai rehabilitációs program, amelyet egy amerikai házaspár, Carl Simonton onkológus-radiológus és felesége, Stephanie Simonton pszichológus dolgozott ki a hetvenes...
Ez egy nagyon-nagyon régi cikkem. Valamikor a hetvenes években Borsodban én voltam az Autó-Motor helyi szerkesztője tudósítója. Liener Gyuri bácsi akkori főszerkesztő-helyettes hívott...
Közel 750 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. május között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal...
Fekete péntek – Egyre több üzlet csatlakozik az akcióhoz Magyarországon is Egyre több üzlet csatlakozik Magyarországon is a november 27-i „fekete péntekhez”, de...
ujkelet.live Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora párt elnöke, Mose Gafni szerdán elítélte a nyelvezetet, amelyet párttársa használt az Izraeli Védelmi Erők betérési folyamatát...
Nem emlékszem mikor volt ilyen hangulatos karácsonyi vásár Miskolcon. talán először a városháza előtti téren lett megrendezve. Hogy mi minden van és láthat....
Lázár János senkitől semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására. Tegyük helyre a sajtóban megjelent csúsztatást! Az 5 hektár alatti, gazdasági...
Ahogyan azt a város ígérte, elkészült az új, digitális miskolci piactér első verziója – hétfőtől a vasaroljmiskolcit.hu weboldalon érhető el Miskolc adventi vására. Bíztatunk...
Vezettem már traktor de még sose vettem. Emlékszem gyerekkoromban azzal régi magyar Zetorral jártak fát vágni Szászékhoz. Bepöccentették a motorját és az oldalán...
Régóta rebesgették, hogy a Magyar Zsidó Hitközségek szövetségének kárára egy nagy összegű számla kifizetésénél, utalásánál csalás történt. A pénz kifizetése előtt az idáig...
Az ügyészek nemcsak a büntetőeljárásokban vesznek részt, más területeken is dolgoznak azért, hogy a jogsértéseket megszüntessék. Vizsgálják többek között az ingatlanközvetítők szerződésblankettáit,...
Tovább bővül az FTC saját márkás termékeinek köre, mostantól kapható a Fradi Energiaital. Magyar sportklubok közül elsőként a Ferencvárosi Torna Club alaposan áldoz...