Csütörtöktől hétfőig az alábbi utcákba csak az ott lakók, a telephellyel, illetve engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be:
Szántó István
Related article
Amikor zsidó katonák védték a rendet Magyarországon
Az 1918-as őszirózsás forradalom idején felbomlott a rend, és az országon erőszakhullám söpört végig, amelynek számos helyen leginkább a zsidók voltak az elszenvedői....
Elhagyatott, gazdátlan ház – patkányfészek a belvárosban – megállíthatatlan a gyom és a gaz terjedése
Van egy ház a közelünkben ami lassan három esztendeje gazdátlan. Mióta elköltözött Erzsike a másvilágra az örökösök nem képesek osztozkodni s a helyzet...
Hűség mindenekfelett – Hszi engedelmesség iránti igénye állhat több kínai miniszter eltávolításának hátterében
Li Sang-fu volt kínai védelmi miniszter és Csin Kang volt külügyminiszter A kínai védelmi és külügyminiszter menesztése kapcsolatban lehet azzal, hogy Hszi Csin-ping...
Mumusék csak ijesztgetni akartak – sikerült – csütörtökön kezdődik az igazság kiderítése – súlyos a vád , fegyveres erőszak hivatalos személyek ellen
Ha ráér, ha nincs más dolga, ha szereti a bírósági tárgyalásokat, ha tud örülni más bajának és kedvét leli abban, hogy mások emberi...
Kőkorszaki fűzet gyár Miskolc mellett – megjelent a Miskolci Naplóban – palabánya Kisgyőr határában
Határozottan emlékszem a Kossuth utcai általánosban még körmöst is kaptam. Bizonyára megérdemeltem. Az ötvenes években jó ideig még többségben voltak a régi, konzervatív...
Megérkeztek a Száhel-bemutatóház legújabb lakói
Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében teljes egészében benépesült az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület. Az oroszlánok után különféle...
László Attila – Miskolcon a csillag születik sztárja – egy fantasztikus videó
Miskolcon szól jól az ének – micsoda igaza van ...
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy bárki jogszerűen a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthessen be
Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint...
Guinness rekordkísérlet történik Sajóvámoson- a kerítés is kolbászból lesz – a cél négy kilométeres sűtnivaló
Sajóvámoson a leghosszabb „egybefüggő” kolbásztöltés kategóriában új Guinness rekord felállítását tervezik. Váradi Lajos polgármester-főszervező, Szólya Zsuzsanna kulturális vezető, és Farkas Gyula a Rekord...
Gyorsuló idő – lassuló város- az első liftem a Pátriában
Miskolc a múltban jelent meg egy csodálatosan szép és hangulatos kép a Széchenyi út és a Kossuth Lajos utca sarkáról. Ha ragaszkodom a...
Plecsni plecsni hátán – nekem is vannak ékes csüngőim – megkérdezték, kinek nincs még kiváló dolgozói kitüntetése – egy tucatot örököltem az elődöm íróasztalában – kinek gratuláljunk
Jó ez a kép olyan szimbolikus. Öreg gyerek vagyok már, emlékszem drága édesapámnak is volt vagy három –négy plecsnije. Néhány Kiváló dolgozó és...
Inflációóóóóó- erősödik a jó öreg forint – egyetlen baja, hogy kevés van belőle – tenulságos, seprős képek
Mint történelem szakos, aki a kapitalista gazdaságpolitikából jelesre vizsgázott emlékszem a forint megszületésére. A könyvekből. Kellett hozzá sok-sok száz tonna arany, amit nagy...
Miskolc első villanyosmühelye – megjelent a Miskolci Naplóban -Manyika megnyitotta előttem ezt a csupa pókhálós szuterénműhelyt
Szerencsésnek mondhatom magam. Házunkkal csaknem szemben, az apró, szappanos, kölni illatú drogéria és a csemegeáruház között volt az én grundom. A játszóterünk, a...
Rakéták Miskolc körül – Nagy László nyugalmazott hadosztályparancsnokot kérdezgettem – mi lett volna ha rátenyerelnek az indítógombra
Szaladnak a napok, gondolkodnom kell, miről is regéltem a múlt heti retro jegyzetemben az Északban. Talán, jut eszembe arról, nem sok híja volt...
Hazai sikerrel zárult a a fővárosi Szakma Sztár fesztivál – a berzeviczis Panyik Milán is elhozta a pálmát
Véget ért a 2018. évi Szakma Sztár Fesztivál Budapesten. A három napos rendezvényen megyénket négy diák képviselte, a versenyek eredményhirdetése sok sikert hozott...
Kicsinosították a művészházakat a Derkovits utcában
Már már szégyen volt, hogy a város hajdan gyönyörű művészházai mennyire lepusztultak. A műtermekkel bővített lakások nagyon el voltak hanyagolva, legalább negyven esztendeje...
Ahol minden magyar termék – hol van ez az üzlet Miskolc belvárosában – itt csak made in Hungary products kapható
Segítsenek megtalálni ezt a boltot. Ki tudja merre van ? És, hogy mi kapható ott és ha már megtekintette a választékot, írja meg...
Itt méregetiki mennyire visz a fecskendőd sugara …
Gondolom ismerik már az össze prosztata medicina reklámját. A fene se tudja miért, de valamennyi annyira emlékezetes. Az a manusz aki félóránként félálomban...
Alkotói pályázati felhívás
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata „Fesd a várost színes(ebb)re” alkotói pályázatot ír ki Csatolmányok Alkotói pályázati felhívás Nevezési lap, adatvédelmi nyilatkozat pályázat pályázati...

