Miskolcon búcsúztatták Révész Györgyöt – egyetlen lánya levélben búcsúzott édesapjától – még keressük a kovácsoltvas ravatalozót – .égi szállítás
Írta: Szántó István · 2016.09.08.
Nem hagyhatom ki, a képen látható ravatalozó vaságyat. Hasonló volt az amit a közelmúltban galád módon elloptak a templom udvaráról a lelketlen fémtolvajok. Máig is él a nyomravezetői jutalom annak aki épségben előkeríti azt a míves kovácsolt vas ágyat amit a miskolci közösség csaknem egy évszázadon keresztül használt.
A temetkezési cég se nélkülözheti a hétköznapi humort. Állítólag volt az égi előtt még egy betű. Melyik lehetett az.
Eltemették az utolsó mezőcsáti zsidót, Révész Györgyöt szerda délután . A hosszan betegeskedő, 64 esztendős korában tragikus körülmények között elhunyt fuvarost a miskolci zsinagóga udvarán Radnóti Zoltán országos főrabbi búcsúztatta. Az Avasi temetőben helyezték örök nyugalomra közel a szüleihez . Az Amerikában élő egyetlen lánya levélben búcsúzott el édesapjától, amit Radnóti Zoltán olvasott fel.
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Makkai József képviseli Magyarországot villanyszerelő versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen. A…
Civil szervezetek és magánerdő-gazdálkodó részvételével tartott szakmai napot az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye állami tulajdonú erdeit kezelő társaság…