
Az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a FUX Zrt. Ebből az alkalomból – környezetünk megóvására sa cég vezetői , munkatársai 25 fát ültetnek a FUX telephelyén.
Az eseményről képes tudósítást közlünk majd.

Az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a FUX Zrt. Ebből az alkalomból – környezetünk megóvására sa cég vezetői , munkatársai 25 fát ültetnek a FUX telephelyén.
Az eseményről képes tudósítást közlünk majd.
Különös felmérést végeztek az unión belüli szájápolás kultúrájáról. Egyszerűen felállították a sorrendet, hogy hol fogy az egy személyre jutó legtöbb fogkrém Európában. Sajnos...
A szociális tűzifa program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén 253 település 342 millió forint támogatáshoz jutott. Mezőzombor vezetése élt a lehetőséggel, pályázatot nyújtott be a szociálisan...
Az antiszemitizmus minden formája összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és az európai életmóddal, ezért az Európai Bizottság uniós stratégiát terjeszt elő az antiszemitizmus elleni...
A Miskolc Televízió három héttel ezelőtt indította el az érettségizők felkészülését segítő rendhagyó műsorát. A hétköznaponként 17 órakor jelentkező „tanórákat” miskolci...
Ahogyan azt már megszokhatták az érintettek, jövő januárban is emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék havi (és napi) összege. A változásra azoknak kell figyelniük,...
A képen látható blokkolót a miskolci köztisztasági vállalatnál – illetve az utódjánál az AVE egyik irodájában fedeztem fel. Legálisan megvettem, bízva abba, hogy...
Halloween-i örömfutást szervez Miskolc MJV Önkormányzatának Sport Csoportja a Népkerti futókörön október 28-án, pénteken 11 órától. Az eseményen a Gyarmati Dezső...
Egészséges emberek esetében a vérben keringő húgysav kétharmad része a vesén keresztül ürül, a fennmaradó húgysav pedig az izzadság, illetve a bélrendszer segítségével...
Aki a Bajcsy Zsilinszky utca 25 vagy a 27 szám alatt lakik egy életen át ebben a mocsokban gyönyörködhet ha kinéz az utcai...
Az, hogy ma valaki Magyarországon önvédelmi célból éles lőfegyvert tartson az otthonában, egyáltalán nem elérhetetlen célkitűzés. Ám az engedély megszerzésének procedúrája koránt sem...
Egyszerűen nem tudom eldönteni enyém volt e 2020 vagy nem. Van még rá cirka 24 órám. Ha arra gondolok, hogy az égi villámok...
Ügyvédet keresek Miskolcon helyben, aki képes a másodfokú jogerős bírósági ítélet ellen jogorvoslati kérelmet előterjeszteni. Aki idáig vitte az ügyet nem vállalja a...
Hónapok óta rendezgetek a garázsomban. Selejtezek, szelektálok. Nicsak, évtizedek óta raktározok egy totál új Trabant dinamót és három kilincset. Hátha egyszer még jó...
Évente kétszer lehet ingyenes lomtalanítást kérni Miskolcon, ennek ellenére még mindig sokan szabadulnak meg helytelen módon a felgyülemlett hulladéktól – hívta fel a...
JÚLIUS 23. KEDD 08:002019. 07. 23. 08:06 LEVÉL A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉNEK, PASCALE ANDRÈANINAK Bayer Zsolt Tisztelt Nagykövet Asszony! Két...
Ott még nem dolgozott a veterán politikus. Amikor karácsony előtt elrendezték a megszűnő Pénzügyminisztérium (PM) és a bővülő Nemzetgazdasági Minisztérium személyi ügyeit, a...
Az FDA besorolása szerint Class II visszahívásról van szó, ami azt jelenti, hogy a termék használata átmeneti vagy orvosilag visszafordítható egészségügyi következményekkel járhat....
Erőszakos incidens történt hétfőn Joáv Gallant védelmi miniszter biztonsági őre és Miri Regev közlekedési miniszter sofőrje között a Tel Hasomernél. Regev egy rendezvényre érkezett,...
2024. november 12-15. között immár 23. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Lengyel Intézet támogatásával, Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a...
A szombatot egy kicsit lazábbra vesszük. Így csak nyolc óra előtt néhány perccel érzékeljük, nincs víz. Nem lehet lehúzni a vécét, nem lehet...

