Ez nem a képzelet világa – túl az első típusú találkozón – nem mindenki olyan mint mi vagyunk – egy kiszáradt indiai patak kincsei – lehidaltak a régészek

Időnként érdekes képekkel bombáznak. Ezek a felvételek egy kiszáradt indiai patakból vagy folyóból bukkantak elő.  A kutatók értetlenül állnak a különös leletek előtt. Egy biztos, hogy egy régmúlt civilizáció emlékei. Vagy földönkívüli értelmes lények hagyták ránk.

Sokszor leírtam nagy UFO hívő vagyok. Persze nem annyira nagy mint Pataky Attila. Bár túl vagyok az úgynevezett első típusú találkozásokon. Sorolom röviden, 1986 nyarán talán Hort környékén láttam ahogyan egy magasfeszültségű vezeték mellett parkolt a levegőben egy hatalmas szivar alakú űrhajó. Többen néztük az út mentén. Majd Mezőkövesdnél egy vadászgép raj húzott el annyira alacsonyan, hogy behúztuk a nyakunkat a Ladában. Kereshették azt amit a radarokon észlelhettek.  Frissiben rákérdeztem a kövesdi reptér parancsnokánál, nem hajtott el, csak letette a telefont. Később a rendszerváltáskor sikerült kapcsolatba lépnem azzal az emigráns magyar úrral aki még az amerikai szenátusban figyelmeztette a társait, hogy nem vagyunk egyedül a naprendszerben. S, hogy milyen élénk felderítő tevékenységet folytatnak a földönkívüliek. Az általa küldött dokumentumokból az első miskolci UFO kiállítást az Avas szálló vörös bársonytermében rendeztem meg. Nyolc ezer látogatónk volt. S mielőtt a bemutató megnyílt volna látogatóim voltak a lakásomon. Éjfél körül arra ébredtünk, hogy komótos léptek hallatszanak a lépcsőházban. Ott ahol az infra riasztónak be kellett volna jeleznie. Egyszerűbben, eljöttek megnézni a kiállítási anyagot a lakásunkra. Előtte ugyanis a lenti pingpong szobában őriztem. Ha egyedül észleltem volna a látogatás neszeit akkor  szólni se mernék erről. Ám az egész család a tanúm rá, hogy trappoltak a látogatóink.  Rögtön bejártam a házat, de senkit nem láttunk.

image
Alapvető gond, hogy mi emberek az értelmes társainkat csak hozzánk hasonló kivitelben képzeljük el. Ráadásul három dimenzióban és szemmel érzékelhető formában.
image
Ez egy kicsit olyan káma szutrás…
image
Ismerős jelek

S jöjjenek a fotók.imageimageimageimageimage