Ma reggelre túl vagyok az első hét óra visszaállításán. Rutinmunka volt. Ám ha alapos akarok lenni a gyűjteményemet is rükvercbe kellene tenni. Ugyanis nem csak kedvelem a márkás órákat, de szaporítom is a számukat. Bár mostanában fékeztem ezt a mániámat. Korábban a Józsefvárosi kínai piacon, ahol már csak Vietnamiak seftelnek vettem jó néhány márkásnak tetsző hamisítványt. Természetesen kifejezetten saját célra. Olyan jó nézegetni azokat az egyébként egy milliós automata ketyegőket amelyek ránézésre semmiben se különböznek az eredetitől. Nekem viszont hat- nyolc ezer forintba fájhattak. Legnagyobb beszerzőm Tom volt aki törve beszélte a nyelvünket és már jól ismerte a kollekciómat és jelezte ha bővül a kínálat.
Egyébként lefekvéskor egy csöndes szobában kellemes hallgatni az órák zenéjét. A karóra finom halk ketyegését vagy a vekker kattogását. Olyan szelíden álmosítóak mint a szú sercegése. S ha még elmélkedünk is rájövünk az órák számának növekedésével is csak a hátralévő időnket szeretnénk meghosszabbítani.
Ilyentájt még élt drága Édesanyám és nénikém feladatom volt. Vagy előző este vagy másnap korán minden órájukat helyre kellett tekernem. Elképzelhetetlen volt, hogy számukra ne a valós időt mutassák. Most kezdem magam is megérteni eljön az idő amikor már nemcsak az óráknak, de még perceknek is jelentősége van. Nosza neki a tekerésnek. Spórolni kell a kilowattokkal.
