Földindulás, átrendeződés forradalmi változások várhatók a hazai médiapiacon. A kedves Olvasók mindebből vajmi keveset észlelnek. Egy biztos, a felmérések szerint a kihordott lapok 30 százaléka olvasatlan marad. Cégek, vállalkozások is ezerszámra járatnak bizonyos újságokat ám soha se jut idejük a böngészésre. Ha csak nem érintettek egy-egy cikkben kezükbe se veszik a lapot. A világháló tarol. Az információs portálok még a rádiókat is megelőzve, sokszor még az esemény bekövetkeztét is megelőlegezve versengenek az elsőbbségért. Temetjük a printet, a festékszagú zizegős papíralapú újságot. Bár néhány éve azt mondták, hogy a digitális változatot egy speciális nyomtatóban bárki, bárhol előállíthatja magának. Nosztalgiából. Erről jut eszembe, hogy a kilencvenes évek elején egy osztrák üdülőparadicsom hat csillagos szállodájának a teraszán minden vendég valamilyen friss reggeli lapot olvasott. Egyedül én egy hosszú fax tekercset hajtogattam. Kolléganőm volt olyan kedves, hogy a portára küldözgette a reggeli Déli Hírlapot. A cirka hat méteres küldemény legalább félórára megbénította a recepció forgalmát. Hol a papírjuk fogyott ki, hol az adás-vétel szakadt meg.
Közben érdemes visszamenni a rendszerváltásig. Előtte minden megyei napilap – ez jelenti ma is a legnagyobb olvasótábort az országban – az MSZMP, majd az MSZP tulajdonában volt. A Hírlapkiadó pártvállalatként működött és alaposan gyarapította a párt kincstárát. A váltáskor kötelezték az MSZMP utódpártját a megyei lapok eladására.Mivel megéltem ezt a korszakot sokat tudok és mesélhetnék erről a tranzakcióról. Kollégáim több könyvet is írtak erről a folyamatról, hogy miként kerültek nyugati kiadók tulajdonába a busásan jövedelmező nagy példány számú újságok. Ha jól tudom ebből a buliból egyedül a Déli Hírlap mint városi média maradt ki. Kérő nélkül maradtunk és csaknem 15 évig tengődtünk a nagy kiadók tengerében. A DH sorsa többféle változatban már meg lett zenésítve. Néhányan, jó ideig magam is azt hittem, hogy lehetséges a fennmaradás. Bízva abban, hogy mint az utolsó magyar tulajdonú napilap mindent túlélhet. Az Olvasók képesek finanszírozni, s ha nem ők akkor a tulajdonosok.
Mostanában viszont már az az akadémikus kérdés foglalkoztat, hogy mi lett volna ha nem jönnek a nyugati kiadók és nem kapkodják el a megyei lapokat. Ha nem valamennyi marad hazai tulajdonban. Számomra többféle verzió létezik. S amikor ezen töprengünk, ne feledjük, hogy az internetes világnak még az előszele se érte el az országot. Mit kellett volna kiállni az ott dolgozó függetlennek valló objektív elvek szerint dolgozó szerkesztőknek. Akadtak volna e olyan hazai médiamágnások, mecénások akik képesek megőrizni a néplapok kiegyensúlyozottságát. Elbizonytalanodtam. Az örökösen magyar, Délis korszakomban többféle színezetű tulajdonos elvárásai szerint kellett egyensúlyozni azon a bizonyos kötélen. Hol sikerült hol nem. Kötéltánc volt, kötélidegekkel, a javából, minden biztonsági háló nélkül. Az akkori önkormányzat elég vegyes politikai színezetben működött, s minden képviselő magáénak tudta a lapot. Mindaddig amíg támogatásra nem szorultunk a médiapiaci versengésben.
Tetszenek látni fent azt kötényes urat. Lapot, lapokat árul, kínál. Egyesével.
