Ő ápolta le Brezsnyevet – amíg a világ világ – nincsenek magányos politikusok – ki folytatná a sort

Ritka felvétel.  Brezsnyev és a barátnője. Még a legfelsőbb szinten se nagyon tudták, hogy az ápolónője a szeretője. Emlékeimben élénken él a felesége képe. Így aztán nem is csodálkozom, hogy a Szovjetunió első embere rászorult a nővérke kedvességére.  A visszaemlékezésekben se nagyon olvasható arról, hogy ez a bájos hölgy óriási befolyással rendelkezett az akkori pártvezetésben. Tulajdonképpen az elvtársak rajta keresztül üzentek a kissé bizonytalan főtitkárnak.

Egyébként ahogy mondani szokás az erkölcsök azon a szinten se különböznek a hétköznapi emberekétől. Egy idő után csak kiderült – előbb vagy utóbb, hogy minden nagy embernek volt egy biztos támasza a szeretett neje mellett. Eisenhover tábornokot, a majdani amerikai elnököt még a frontra is elkísérte.A szeretője volt a sofőrje. Ezzel a beosztással valamennyi tábornokot megelőzhette.

Mitterand francia elnök pedig kettős életet élt. Mindvégig két családja volt.  Persze nem hivatalosan. Különben megvádolták volna bigámiával. Ha valaki tudja folytatni a sort, itt folytathatja. Történelmi visszaemlékezéseket várok.