Európában vezető, világviszonylatban dobogós helyet „vívott ki” Magyarország az utóbbi két-három évtizedben a szájüregi daganatos megbetegedések számában. A negatív rekordot tetézi, hogy nálunk halnak meg a legtöbben ebben a ráktípusban. A fogínygyulladás is népbetegség – hazánkban minden harmadik embert érint valamilyen szinten. Szegeden egy 4 éven át tartó projekt során ezeket a betegségeket szeretnénk vizsgálni azért, hogy megérthessük, milyen tényezők vezethetnek a kialakulásukhoz, és mely tényezőket lehetne befolyásolni a kezelés sikeressége szempontjából – tájékoztatott prof. dr. Minárovits János, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék vezetője a pályázat nyitó konferenciáján.

A projekt szakmai vezetője elmondta: a tudósok egy új eljárással, a szekvenálással – DNS sorrend meghatározással – azonosítják be a mikroba közösségeket, amelyek közrejátszanak a fogágy gyulladásban és a rosszindulatú daganatok kialakulásában. Utóbbiak esetében olyan biomarkereket, vagyis jelzőmolekulákat szeretnének beazonosítani, amelyek viszonylag korai stádiumban lehetővé teszik a rosszindulatú daganat felismerését. A szájüregi daganatos betegeknek csak körülbelül fele éli túl az 5 évet a betegség felismerése után. Ha a felismerés időpontját sikerül előrébb hozni, egy kisebb, viszonylag kevésbé rosszindulatú daganatot hatékonyabban kezelhetnek az orvosok.

A kutatók a fogágyi gyulladásoknál azt vizsgálják, hogy a bakteriális közösség összetételénél melyek azok a változások, amelyek hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához, hiszen ezeket célzottan lehet kezelni megfelelő antibiotikumos kúrával.  Végül megvizsgálják, hogy befolyásolják-e a fogpótlásban alkalmazott titán implantátumok felszíni módosításai a szervezet sejtjeinek tapadását és gátolható-e ily módon a gyulladást okozó, titánfelszínhez tapadó baktériumok szaporodása.

A Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnere a projektben a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézete. A megvalósításban az SZTE FOK tanszékei mellett közreműködnek az SZTE Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) intézetei (Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet, Pathológiai Intézet) és klinikái (Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika, Fül-Orr-Gégészeti és Nyaksebészeti Klinika), valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Kísérleti Fizikai Intézete is.