Mi leszel ha nagyon nagy leszel – felkészítés az életre – díjmentes képzés fiataloknak –

 

Az egyéni vállalkozás mára nagy céggé nőtte ki magát.

Elindultak a Siker Program második évén is. Ahogy nő cégük, úgy a felelősségük is, és tesznek azért, hogy a felnövendő fiatalok tudjanak boldogulni a nagybetűs életben, mire kikerülnek az iskolából.

Úgy döntettek, hogy a Felkészítés az Életre Programot fogják támogatni. A Programot Martin Dienes fiam vezeti, aki 16 évesen írt egy könyvet is, aminek a célja, hogy minél több helyre eljusson az, hogy miket kell neki tenni azért, hogy életrevaló fiatal legyen valaki.

A Felkészítés az Életre program célja:

Megtanítani a felnövendő fiataloknak saját képességeik szerint dolgozni, amivel itthon is boldogulni tudnak, elérik a céljaikat.
Tudásukkal értéket teremtenek és bőséges fizetséget kapnak érte.

Eredménye: hozzáértő vezető, munkatárs.

Munkánk során minden hónap egyik szerdáján díjmentesen képezünk 10-20 év közötti fiatalokat, azzal a céllal, hogy tapasztalatokat, gyakorlatias és alkalmazható tanácsokat adjunk át a vállalkozás management területéről.

Bátorítalak arra, hogy Te is tanulj sikeres cégvezetőktől, ezért gyere el egy képzésre!

Több információt, eseményeket facebook csoportunkhoz csatlakozva kaphatsz:

 

https://www.facebook.com/groups/314793105563566/?fref=ts

 

Fintor Anita elolvasta Martin könyvét, és ezt írta ma reggel:

„Martin könyve nagyon jól összefoglalja a lényeget. Aki a könyvet elolvassa 15 évesen, annak 20 év előnye lesz az életben! Ahogyan írja Martin, a jó élet nem szerencse kérdése. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. A kulcs az élethez a tanulásban van, csak használni kell! Bárcsak én is tudtam volna 15-20 évesen ezeket az információkat! Ezért döntöttük el, hogy támogatjuk a Felkészítés az Életre Programot.”

Zárásul szeretettel meghívlak a könyvpremierre a Calimbra Wellnes Hotelbe, 2017. március 1-jén.

 

Ott lesz Soós Zoltán tréner és Barnóczky Ákos filmrendező – író is.

Legyen szép napod! Több info, regisztráció:

 

Dienes Attila 06 20 333 3363
http://dmacompany.eu/dma-talkshow/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fintor Anita

fintoranita@gmail.com