Rákgyógyítás.hu: 1,2 millió feletti látogatás a portálon
B. Papp László

B. Papp László

– Egyetlen reklámnak, hirdetésnek sem adunk helyt, ám 2016-ban is több száz cikkel bővült a portál szerkesztőségi tartalma, archívumunkban pedig több ezer részletes szakorvosi  válasz érhető el kereshető formában – érvelt B. Papp László főszerkesztő. Kiemelte: 2016-ban egy modellprogram kertében indították el a “200 kérdés – 200 válasz” rovatot, amely keretében első alkalommal a vastagbélrákról és a végbélrákról jelentettek meg összefoglaló keretben csaknem mindent, amely a betegút bármely szakaszában felmerülhet kérdésként a betegekben vagy hozzátartozókban. (A rovat azóta könyv formájában is megjelent.)

Prof. Dr. Bodoky György

Prof. Dr. Bodoky György

Prof. Dr. Bodoky György alapító-kiadó, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta: az internetes felület mellett negyedévente megjelenik a Rákgyógyítás Magazin is, amely 15 ezer példányban eljut az ország minden onkológiai centrumába, sok betegszervezethez és a betegek otthonukba is ingyenesen megrendelhetik.

– Évről-évre dilemmaként merül fel, hogy az internetes felület óriási forgalma mellett szükség van-e még a nyomtatott formára, hiszen annak költségei igen magasak, s folyamatos kihívás a forrás előteremtése. Ugyanakkor még mindig úgy látjuk, hogy a betegség által leginkább érintett korosztály számára nagyon fontos információforrást jelentenek a nyomtatott betegtájékoztató kiadványok – fogalmazott Bodoky György.

A Rákgyógyítás.hu és Rákgyógyítás Magazin éves jelentése PDF formátumban letölthető.

A független és ingyenes betegtájékoztató misszió, a Rákgyógyítás Magazint kiadása és a Rákgyógyítás.hu portál a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával támogatható.

Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért
18077201-1-43