

Minden harmadik magyar örülne, ha a gyereke videóblogot indítana Kés, villa, olló gyerek kezébe nem való – tartja a mondás, az okostelefonnal, tablettel...
Rendeletben tette közzé a kormány azon tevékenységi körök listáját, amelyek mentesülnek a kata megfizetése alól az első fél évben. A...
A híúság nem ismer határokat. Időnként a hálózati programban látom melyek azok az idegen országok, ahol a gráfra tévednek. Örömmel fedeztem fel, hogy...
A Miskolci Állategészségügyi Telep 151. alkalommal tartja meg nyílt napját november 13-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda utca...
Az iskolagyümölcs-programban jelentős előrelépés történt tavaly, hiszen a 2014-ben folyósított mintegy 2,72 milliárd forint közel 1 milliárd forinttal haladta meg a 2013-ban kifizetett...
Soha nem látott mértékben neveztek borokat Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező borversenyére, amelyen nemzetközi szakemberek is zsűriztek. A magyar borok világszínvonalúak – ez a...
Akik megérték azt a kort, amikor minden mentőautó Nysa volt felismerik ezt a lengyel fapados autómárkát. Az ismert Varszawa motorral akár 90 kilométer...
Megvallom, sok minden szerettem volna lenni, de űrhajós nem. Farkas Bertalan korabeli nimbusza sem változtatott ezen. Pedig amikor földet érése után Miskolcra látogatott...
Óriási albumom maradt a múlt század fontos pillanataiból. Éppen a szerencse fiaiként a helyi média vezetői húznak egy jót az ITC színpadán. Akkor...
A zip’s brewhouse Magyarország legautentikusabb és egyetlen látványsörfőzdéje. Első látásra egy étterem. Aztán odabent szétnézve, az üvegfalon túl, elénk tárul – nem túlzásként...
Valamikor az anti világban, a monarchia valamennyi országában a vidék központja a posta volt. Nélkülözhetetlen lehetett a közigazgatásban. A telefonok levelek, a futárcsomagok...
Ilyen is régen volt. Valahányszor meghirdettük ezt a miskolci lottóházi lakást nyomban egy tucat jelentkező volt. Jelenleg viszont egyetlen komoly érdeklődő se jelentkezett....
Rekordmennyiségű riasztás érkezett a megyei tűzoltóságokra. Dőltek a fák, hulltak a cserepek, súlyozni mérlegelni kellett hová menjenek először menteni. A mi utcánkban is...
Szerintük a jogszabály a jelen formájában „önkényes jogalkalmazáshoz” vezet. ...
Katonai tiszteletadással, népes szerető családja, rokonai , barátai, ismerősei részvéte mellett búcsúztatták el Sípos Józsefné, Kapitány Margit honvéd zászlóst hétfőn délelőtt Mezőcsáti sírkertben....
Valaki vagy valakik megpróbáltak az éjszaka a portált feltörni. A gép jelezte és mar sikerült beazonosítani az Ip címet. A többi az illetékek...
Meghívást kaptunk a Nestlé szerencsi gyárába egy új gépsor átadására. Ez alkalommal sikerült betekintést nyerni egy nyugati technológiával működő üzem munkarendjébe. Kezdjük azzal,...
Budapest, 2017. december 1. – A csokimikulás az ünnepi szezon nagy favoritja: 400 tonna súlyban több mint nyolcmillió darab fogyott belőlük 2016 október-decemberi...
Kedves barátom meghívására izgatottan villamosozok az Újgyőri főtérre. Szüreti bálba vagyok hivatalos! Az Andrássy u. 10. szám alatt felirat: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi...
2019.06.19. Köztünk élő emlékezők – levéltári beszélgetések című sorozatunk legújabb interjújában Szántó István miskolci újságíró beszélt titkosszolgálati múltjáról. Szántót 1971-ben szervezte be...
No Image