Gratulálunk – az év emberei a szakmában –  mikor volt a Sajtónap – mit kaptak a Halászcsárdában – velünk ünnepelt a polgármester

Kevesen tudják a Magyar Sajtó Napja valamikor az átkosban éppen december hetedikére esett. Mivel ezen a napon jelent meg a Vörös Újság. Ez valamilyen alkalmi kiadvány lehetett, rövid életű és a Tanácsköztársaság kikiáltását megelőzően nyomtatták. Majd jött a rendszerváltás – s Március 15. egyben a Magyar Sajtó Napja is lett. A szabad sajtóé. Emlékszem Déli Hírlap igazgatójaként az első ilyen ünnepet az Avasi Halászcsárdában ünnepeltük. A tulajdonosok részéről Csoba Tamás polgármester úr köszöntötte a kollégákat. A nagy igyekezetemben mindannyiunknak egy névre szóló gravírozott töltőtollat adtam át. Hirtelen ötlettől vezérelve ezt tartottam a legjobbnak. Egy írószer üzlettel ezt sikerült lebarterezni. Az enyém is megvan, gondosan őrzöm, még soha nem írtam vele. Talán már nem is fogok. A fenti képen az idei sajtónap ünnepeltjei a sztárok, Ádám János fotóriporter és Homoky György online szerkesztő mosolyog a kamerába. Jánosnak furcsa ez a beállás, nincs hozzá szokva, hogy a kamerával szembe álljon. Gyuri mint online szerkesztő ugyancsak a háttérben dolgozik, de jól. S akkor még egy érdekesség. Korábban ezen az ünnepen nagyon sok gratulációt, jókívánságot kaptunk. Az idén kevesen gondoltak ránk. Sőt a máskor szokásos közös sajtónapi  ünnepségekre se invitáltak minket. Vajon mi lehet az oka mindennek. Valamit  nagyon jól vagy nem nagyon jól csinálunk.A politikusok részéről se kaptunk  üdvözletet. Ezt akár úgy is értelmezhetem, hogy nem akartak hírbe hozni.

A lényeg, hogy az év újságíróit mi az idén is megválasztottuk. Gratulálunk mindkettőjüknek!