A 2016-os üzleti év kedvező eredményei birtokában lendülettel és bizakodva vág átszervezése újabb fázisának a Volkswagen-csoport. „Az elmúlt esztendő nehéz, ám figyelemreméltóan sikeres év volt számunkra. 2016-ban megteremtettük a vállalat története legnagyszabásúbb átalakításának előfeltételeit, mégpedig jobb operatív eredmények mellett, mint sokan feltételezték volna. A Volkswagen ismét a jó úton jár” – emelte ki Wolfsburgban Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke a 2016-os éves beszámoló közzététele alkalmával. Amint Frank Witter, az igazgatótanács a pénzügy és a controlling területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Eredményeink alapján egyértelmű, hogy vállalatcsoportunk pénzügyileg kellően stabil a dízelkrízis következményeinek kezeléséhez. 2016-ban minden márkánk pozitív működési eredménnyel járult hozzá a Volkswagen-csoport sikeréhez.”

Szántó István
Related article
Kimazsoláztuk a videót – megvannak a sofőrök –
Az akció pénteken este 20 óra 35 perckor kezdődött. Először egy fehér lestrapált mikrobusz gurult a Fehér Holló bérelt privát parkolójába. Kereste az...
Az első autószalon Miskolc határában – megjelent a Miskolci Naplóban -emlékszem, akkoriban a tűzpiros dél-amerikai gyártású bogár ára egyenlő volt a nálunk forgalmazott Lada 1300-es feketepiaciéval.
Ismerik azt a legendás reklámot, hogy Kovács úr megvette első autóját, egy VW bogárhátút. Nos, drága apósom egy régóta aszalódó Wartburg kiutalását váltotta...
Pontosság minden részletében – Fémlemezbe formálják az Audi Q4 e-tron érzelemdús dizájnját a szer… – Aktuális hírek – Hírek
Markáns vonalak, lágy felületek és a tekintetet vonzó, erőteljes sárvédő-domborulatok („quattro blister”): Q4 e-tron modelljével az Audi újabb lépést tesz elektromos modelljei formai...
ŠKODA SUPERB új felszereltségekkel a még nagyobb kényelem és biztonság érdekében – Hírek és események – Hírek
A ŠKODA továbbfejleszti autókínálata zászlóshajóját. 2017. május végétől a ŠKODA SUPERB és ŠKODA SUPERB COMBI modelleket egy sor újdonsággal szerelik fel. Ilyen például...
Hanyatt feküdt a kis autó – koccant vagy csak bukfencezett – valamikor itt volt az egérút
Felborult egy autó hétfőn délután Harsányban. Már messziről láttam a kék fények villogását, egyébként is ebben az egy utcás faluban érdemes betartani a...
A Volkswagen-csoport új kiszállítási rekordot ért el 2018-ban – Hírek – Hírek és hírlevél
A világméretekben kiszállított 10,83 millió gépkocsival, és az előző évhez képest 0.9 %-os növekedéssel a Volkswagen Csoport minden eddigi legjobb eredményét érte el....
Ez lett a Ganzból – jó lesz kínaiul is tanulni – ahol a motorvonatok készültek
Tetszett nekem Putyin állítólagos mondása – tanuljatok oroszul ha nem akartok beolvadni az arab népek tengerébe. Ne tessék háborogni semmi önző nacionalizmus nem...
Az Audi Hungaria eredményes üzleti évet zárt – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Hungaria eredményes üzleti évet tudhat maga mögött: a motorgyártásban a munkatársak összesen 1 968 742 (2018: 1 954 301) erőforrást gyártottak....
Az Amazon Music és futball-VB hírek az Audi connect kínálatában – Aktuális hírek – Hírek
Immár az Amazon Music választékából is hallgathatják a volán mögött kedvenc előadóikat az Audi modellek vezetői, a streaming-szolgáltatás ugyanis az Audi connect kínálatának...
A négykarikás márka első SUV modellje hosszú tengelytávval: a Pekingi Autószalonon mutatkozott be… – Aktuális hírek – Hírek
4,77 méter hosszú és rengeteg helyet kínál öt utas és temérdek csomag számára: az Audi az április 25. és május 4. között megrendezett...
Audi AI:TRAIL quattro – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi új tanulmányautóval jelentkezik az idei Frankfurti Autókiállításon egy elektromos hajtású off-road autó bemutatásával. Ez az újdonság a negyedik változat a négykarikás...
A Volkswagen az IT szakértők állásbörzéjévé változtatja a CEBIT szakkiállítását – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen az IT szakemberek állásbörzéjévé változtatja a CEBIT 2018 számítástechnikai szakkiállítást. A Volkswagen vagy a Csoporthoz tartozó bármelyik márka iránt érdeklődők a...
Érzelemdús és funkcionális – Az I.D. R Pikes Peak formavilága – Hírek – Hírek és hírlevél
Mintegy hét hónapja vette kezdetét az I.D. R Pikes Peak fejlesztése, még a Volkswagen dizájncsapata számára is igen sokrétű kihívásként. „Jelentős tapasztalatokkal rendelkezünk...
„Mélyreható” – A föld alatt tárolja a légkörből kivont szén-dioxidot az Audi és a Climeworks – Aktuális hírek – Hírek
– A világ legnagyobb, a légköri szén-dioxid kőzetesítését szolgáló közvetlen szén-dioxid-leválasztó és -tároló (Direct Air Capture and Storage) létesítményét építi Izlandon a svájci...
Az Audi és a Netflix együttműködése révén az Audi „A szürke ember” című film hivatalos autómárkája – Aktuális hírek – Hírek
„A szürke ember” című filmben az Audi és a Netflix bemutatják Sierra Six (Ryan Gosling) világát, amelyet a rajongók világszerte várnak. A film...
A kiváló minőség legújabb bizonyítéka: az Audi első és második helyen áll az Auto Bild tartóstesz… – Aktuális hírek – Hírek
2017. tavasza óta – amikor az A3 Sportback g-tron megszerezte az első helyet – az Audi az Auto Bild magazin tartóstesztjének élén áll....
A hármas Golf, amely új mércét állított biztonság terén – Hírek – Hírek és hírlevél
A harmadik Golf generáció 25 évvel ezelőtt, augusztusban jelent meg a piacon. Visszatekintve egyértelműen kijelenthető: a Volkswagen ezzel a modellel új korszakot nyitott...
Elektromos offenzíva: a Volkswagen a legjobb szakemberek képzésével készül a I.D. család gyártására – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen márka tovább folytatja eddigi legszélesebb körű elektromos offenzívájának előkészítését és átfogó e-mobilitás kompetencia programjának beindítását. A „Future Electronic Engineer Program” (FEEP)...
Tekintse meg élőben a ŠKODA KAROQ világpremierjét – Hírek és események – Hírek
Stockholmban 2017. május 18-án mutatja be új szabadidő-autóját a ŠKODA. Közép-európai idő (CET) szerint 19 órakor élő közvetítés keretében tekinthető meg a ŠKODA...