Kilométeróra-tekerések: tisztulhat a piac – a törvényi elrettentés továbbra se működik

 

A hazai járművek többségének immár legalább két alkalommal rögzítették a kilométeróra-állását, amely adásvétel előtt könnyen lekérhető. A frissen importált autók esetében azonban ez az eszköz sem védi meg a vásárlókat a csalóktól, akik a magasabb vételár reményében továbbra is büntetlenül folytatják üzelmeiket – dacára a Btk. szigorításának. A Használtautó.hu a saját eszközeivel igyekszik hozzájárulni a piac átláthatóságának erősítéséhez: amióta 2015 júniusában kötelezővé tette a kilométeróra-állás megadását a hirdetésekben, közel negyven százalékkal nőtt a hirdetésekben szereplő kilométeróra-állások átlaga.

 

Az elmúlt időszakban számos, egymástól igen távol eső becslés jelent meg a hazai használtautó-piacon tapasztalható kilométeróra-tekerés mértékéről. Ahogy a többi piaci szereplő, úgy értelemszerűen a Használtautó.hu sem rendelkezik információval a hirdetésekben feltüntetett kilométeróra-értékek és a valódi futásteljesítmény közötti különbségek átlagos nagyságáról, ám miközben egyértelmű jelek utalnak a gyakorlat további virágzására, egyes fejleményekből a piac lassú tisztulására is következtetni lehet.

 

A kilométeróra visszatekerésének célja, hogy a mutatott érték egy, a vásárlók által kitüntetett lélektani határ alá kerüljön, így téve vonzóbbá a kínált járművet. Ilyen határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométeres szint: aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például mintegy 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.

 

 

A fenti adatokból ugyanakkor nem megállapítható, hogy e hirdetési többlet hány százalékában történt valódi óratekerés, illetve mekkora arányban írtak egyszerűen az óraállástól eltérő adatot a megfelelő rubrikába.

 

Egyre több az adat a központi nyilvántartásban

Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, mostanra a legtöbb autóról legalább két kilométer-adat is lekérdezhető. Egy számítógépről, illetve okostelefonról lekérdezésenként 625 forintért akár több autóról is egyidejűleg informálódhatunk.

 

„Sajnos azonban a külföldről frissen behozott autók adatai ezen a rendszeren keresztül nem érhetőek el – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Ebben az esetben az adott márka egyik hazai szervizét célszerű felkeresni, mert ha az autót külföldön hivatalos márkaszervizben tartották karban, esély van a jármű előéletéről információt szerezni. Emellett, ha ezen a vizsgálaton a jármű nem bukott meg, mindenképpen célszerű szakemberrel át is vizsgáltatni a kiszemelt autót. A Használtautó.hu szerviztérképe, mely minden eladó autó esetében megmutatja a legközelebbi, átvizsgálással és eredetiségvizsgálattal foglalkozó céget, ehhez hasznos segítséget nyújt.”

 

A hirdetésben már nem titkolózhatunk

Szintén az átláthatóságot hivatott növelni a Használtautó.hu döntése, melynek nyomán 2015 júniusától a portálon elhelyezett hirdetések mindegyikében kötelezővé tette a kilométeróra-állások feltüntetését. Az intézkedés hatására a korábbi 128 ezerről az idei második negyedévre már 178 ezerre nőtt az óraállások átlaga (+39%), miközben a kínált járművek életkorának átlaga változatlan maradt.

 

 

Kijelenthető, hogy a potenciális vevők összességében immár jóval reálisabb adatokkal találkozhatnak, mint másfél évvel korábban. A változás valamennyi korcsoport tekintetében számottevő, de főként a 15 évnél idősebb autóknál kiemelkedő, 63 százalékos:

 

 

Nincs igazán elrettentő példa

Bár a Büntető Törvénykönyv három éve bevezetett rendelkezése elvileg egy év szabadságvesztéssel fenyegeti az óratekerőket, a könnyen kikerülhető tettenérés hiányában nehéz eljárni a trükközők ellen: a BRFK információi szerint 2013 óta összesen három vádemelés történt e bűncselekmény miatt.

 

„A valódi visszatartó erő hiánya miatt a néhány pozitív fejlemény ellenére sem valószínű, hogy a kilométerórák tekerése a közeljövőben teljesen visszaszoruljon. Vagyis az átverés kivédésére továbbra is a legbiztosabb módszer az egészséges gyanakvás, és a – rutinos autószerelő kíséretében végrehajtott – megfontolt autóválasztás marad” – teszi hozzá a Használtautó.hu szakértője.

 

– o – o –

 

Háttér-információ:

 

Használtautó.hu

A Használtautó.hu – Magyarország járműpiaca – a hazai használt és új járművek, értékesítésének legjelentősebb piactere, ahol a legszélesebb kínálatban érhetőek el különféle eladó járművek.

Adatbázisában új és újszerű autók mellett a hazai használtautó-kereskedelemben részt vevő gépjárművek több mint 80 százaléka megtalálható, így egyedülálló betekintést nyújt a magyar használtautó-piacon zajló folyamatokba.

A Használtautó.hu korszerű eljárásokkal biztosítja, hogy felületén egy időben meghirdetett, több mint 120 ezer jármű naprakész, szűrt adatbázisban, utólag is elemezhető tartalommal jelenjen meg.

A szolgáltatást átlagosan napi 200 ezren használják. A Használtautó.hu az Eurotax legnagyobb hazai adatszolgáltató partnere.

 

Korábbi sajtóközlemények:

www.hasznaltauto-index.hu

 

Ilyenkor akár visszafelé is pöröghet a kilométerszámláló
Ez még a régi