Megnyílt a Borsodi Sörgyár látogató centruma – a veteránok megosztották az emlékeiket – az élet habos oldaláról meséltek

Kisért egy régi emlék. Még talán gyakornok voltam a Déli Hírlapnál, úgy 1970 -ben amikor áthívtak a Zsolcai kapui Kőbányai sörgyár kirendeltségére. Hosszú István adott interjút, amelyben ecsetelte micsoda gyár épül majd Bőcsön . Majd később sokszor jártam ott az építkezésen és részt vehettem  az első hazai gyártású alkoholmentes sör reklámozásában. A Polóéban, amely akkor valahogyan még a kedvemre is volt. Arról ábrándoztunk, hogy ebből millió hektószámra adunk el az arab országokba.

A Borsodi Sörgyár Kft. 44 éve a hazai sörgyártás meghatározó szereplője, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb munkaadója.  A vállalat idén úgy döntött, történetét, legszebb emlékeit megosztja a nagyközönséggel is és létrehoz egy olyan kiállítást, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a sörfőzés rejtelmeibe és a Borsodi történetébe.

A ma délelőtt megnyitott kiállítóterem avatásán  részt vett: Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft ügyvezetője, dr. Bognár Gyula, a Borsodi Sörgyár egyik korábbi vezérigazgatója és Arany József, aki sörfőző mesterként annak alapításától kezdve mintegy 40 évet töltött a sörgyárban. Az ünnepséget a Café Pr ügynökség a sörgyár új stratégiai partnere szervezte.

Egy hetvenes évekbeli nappali hangulatának megfelelő sarkot rendeztek be a bemutató teremben. Tévével és dohányzóasztalon amelyen egy orgona csokor virított a sörösüvegből kreált vázában. A fotelokon és a tévé tetején horgolt csipkék Pusztai László kollégám beleélte magát a díszletbe. S mivel jómagam már sokszor szerepeltem a kollégám portálján ideje, hogy viszonozzam a kedvességét.
Élménybeszámolót hallhatunk a gyár alapításáról.
Balról dr. Bognár Gyula a hajdani vezérigazgató mesél
Gergely András a Café PR Kft munkatársa S. Nagy Lászlóval Bőcs polgármesterével
Ilyen söröket ittunk
Történelem képekben

Mintha tegnap lett volna
Egy erősebb , ütősebb márka

A képeket Kerényi László készítette.