Először adott át nívódíjakat a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége

(2017. május 30., Európa Rendezvényhajó)

 

Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), amely ebből az alkalomból Nívódíjat és Partner Nívódíjat alapított. Ezzel a díjjal azok munkáját elismerve, akik sokat tettek az autóvásárlókért, az autókereskedő szakmáért. Mivel pedig a gépjármű-kereskedelem nem elszigetelten működik, a díjazottak körét nem csupán a márkakereskedők jelentik, hanem a szakmát segítő, együttműködő partnerek, azaz a hatóságok, bankok, biztosítók, lízing cégek, illetve a szakmai sajtó is. Ezzel a GÉMOSZ elnöksége a márkakereskedők és az együttműködő partnerek több évtizedes munkáját szeretné értékelni, ugyanakkor díjazni a fiatalokat is, akik a „nagy öregek” nyomdokaiba lépnek.

Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke elmondta, hogy ”ideje volt már egy olyan díjat alapítani, amelyben a szakmabeliek díjazzák maguk közül a legkiválóbbakat”. A díjjal hagyományt kívánnak teremteni, ezért minden évben átadják majd azoknak, akiket a kollégák a legjobbnak tartanak. A szakma ugyanis pontosan tudja, ki miben a legjobb, és hogy a különböző kategóriákban kik a legérdemesebbek a Nívódíjra.

Első alkalommal kilenc kategóriában hirdették meg a Nívódíjat és a Partner Nívódíjat, melyre a márkakereskedőktől több száz ajánlás érkezett. Kategóriánként a három legtöbb szavazatot szerzett jelöltből végül tizenegy tagú, szakmai kuratórium titkos szavazással választotta ki azt, akit a Nívódíjra érdemesnek tartottak. Az év márkaszervize kategóriában négy jelöltszerepelt, a szavazatok száma alapján kialakult holtverseny miatt.

Valamennyi jelölt oklevelet kapott, az első helyezett pedig átvehette a Nívódíjat.

A GÉMOSZ a Nívódíjjal tovább szeretné növelni a vásárlókban a márkakereskedések és a szakmával együttműködő partnerek iránti bizalmat is.

A GÉMOSZ Nívódíjat 5 kategóriában osztották ki, ezek közül kiemelkedik az Életműdíj és a Szakmáért díj. Az életműdíjat olyan kiváló márkakereskedőknek alapították, akik életüket az autós szakmában töltötték, nevük meghatározó a szakma történetében, munkásságuk kiemelkedő. 2017 évben az Életműdíjat Krénusz Ferenc a Volkswagen és Audi márkákat fogalmazó Óbudai Autójavító Kft. tulajdonos ügyvezetője kapta, az autókereskedelemben évtizedek óta nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, és a szakma iránt elkötelezett kiváló munkája elismeréseként. Krénusz Ferenc elmondta, hogy „egyszerre öröm és bánat egy ilyen díj, öröm, mert a szakma elismeri egy élet munkáját, de mégiscsak életműdíj”.

A Szakmáért díjat azért az áldozatos munkáért ítéli oda a kuratórium, amit az autós szakma értékeinek megtartásáért és megújításáért végez a díjazott.

2017 évben ezt a díjat Eppel János a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója kapta. A 2009-es világgazdasági válság hatására a magyar márkakereskedők több mint 60%-a tönkrement, bezárt. Eppel János nem csak szavakban, de tettekben is kiállt a Porsche Hungária hálózat márkakereskedőiért, jelentős anyagi támogatással is segítve a nagy beruházásokat elvégzett márkakereskedők életben maradását. Ezért az egész szakma elismerését kivívta.

Eppel János elmondta, hogy „valóban mindent megtett a kereskedők érdekében és boldog, hogy ezt a szakma észrevette, és értékeli”.

2017 évben Az év márkakereskedése díjat a Duna Autó Zrt nevében vette át Ormos István, az autóértékesítés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Az év márkaszervize díjat a Mirai Autó Kft. ügyvezetője Szabó Gábor vehette át, a gépjármű szervizelés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

 

2017-ben Az év fiatal márkakereskedője Juhász Péter, a Brill Kft. operatív igazgatója, a Skoda Márkakereskedők szövetségének elnöke lett.

A GÉMOSZ a tagjaival szorosan együttműködő partnerek számára is adományozott Partner Nívódíjat, 4 kategóriában:

Az év biztosítója a Generali Biztosító Zrt., Az év bankja az UniCredit Bank Zrt., Az év gépjármű finanszírozója a Merkantil Bank, Az év médiapartnere pedig aTotalcar lett.

A Partner Nívódíjakra a márkakereskedők a napi operatív együttműködési tapasztalatok figyelembevételével tesznek javaslatokat, a díjakat a jelölések alapján a GÉMOSZ Elnöksége ítélte oda.

Végül Gablini Gábor átadta az elnöki különdíjat Konkoly Eszternek a Peugeot Márkakereskedők Országos Egyesülete tiszteletbeli elnökének és Giczy Árpádnak, a GÉMOSZ elnökségi tagjának, az autós szakma és a GÉMOSZ értékeinek megtartásáért és megújításáért.