SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Na így jártam – nagyokat nyelve osontam ki – az Éden veszélyes hely – Ádám is ott cseszett rá – itt a cukormentes semmi
Na így jártam – nagyokat nyelve osontam ki – az Éden veszélyes hely – Ádám is ott cseszett rá – itt a cukormentes semmi
Az Édenben Éva és Ádám is elcsábult. Csak leszakították a tiltott almát. Na ezzel aztán szépen rácsesztünk. Mindannyian. Magam se vagyok különb, ma délelőtt elcsábultam. Nem az Édenben, csak az Éden előtt. Megláttam a feliratot – van cukormentes édességük. Hát ki tud ennek ellenállni, mikor napok óta csak reggeli zabkása masszán tengődők. Délig. Rögtön az Édenben találtam magam. Ám ott szerencsére megmentettek az elkárhozástól. Közölték azt csak kiírták. Nem kell komolyan venni. Vigyáznak az egészségünkre. Higgyék el, erős maradtam, megnéztem a csodálatos krémeseket és a még kívánatosabb tortaszeleteket majd nagyokat nyelve, behunyt szemmel kiosontam.
Tulajdonképpen mesteri volt a terv. Aligha hiszem, hogy nem készült erre is egy forgatókönyv. Zsolt bármennyire is jól alakított azon a felvételen végül...
Akik keveslik a magunk gerjesztette cirkuszt, és igazi nemzetire vágynak, most megnézhetik Miskolc határában a legnagyobb magyar társulatot. Nem nagyobb mint a Kossuth...
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az V. “Ökumenikus” Húsvéti találkozóra 2018. április 15-én, vasárnap, 11...
Amikor ezt a hírt szerkesztettem azonnal beugrott, Röfi. Ő az a nevezetes vadkan amelyet Kiss József szerkesztő kollégám, barátom nevelt fel. Könyvében elmeséli,...
Még három éjszakát alszunk, és itt van az első miskolci zsidó Sólet vagy inkább Csólent fesztivál. Mielőtt hajba kapnánk miként is mondjuk, helyesen...
Ugye ismerős ez a pénztárgép. Mármint a magam korabelieknek. Ilyenek voltak az élelmiszerüzletekben. A nagyobbakban, a nagy és a kis csemegékben. Papczun Ernő...
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot. A beérkező 128 dokumentumból, az...
Jó hír, a látogatottság növekedésével arányosan nő a hirdetőink száma – hadd dicsekedjek – Jánosik és társa, Szakáll kaputechnika, Csontos Csaba fóliázó dekoratőr...
A Hungarikum Bizottság pénteki ülésének döntése értelmében a kecskeméti székhelyű, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. klasszikus ételízesítői, az Univer Piros Arany...
Magyarország kormánya, együttműködésben a Rheinmetall cégcsoporttal a Lynx KF41 gyalogsági harcjárműtípusra vonatkozó ajánlatot tett Szlovákiának. "Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy olyan projektben vehetünk...
A távhővezeték korszerűsítése miatt a Papszer utcán több ütemben forgalomkorlátozás várható. A tervek szerint november végéig tartó munka eredményeként új, korszerű és...
Különös felhívást teszek most közé. Hamarosan felújítják a miskolci zsinagóga imatermét, s a rekonstrukció idejére keresnek egy 140 négyzetméteres helyiséget a belvárosban hat...
Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek forgalmazását függesztette fel az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, mert felmerült a gyanú, hogy minőségi hibás lehet a hatóanyaguk. Nos, ezzel kapcsolatban számos...
A „Professzor” Ebben az esztendőben ünnepelték Miskolcon a Szent Anna plébániatemplom felszentelésének 200. évfordulóját. A képviselőtestület és a plébános, Gubala Róbert c. apát...