Százhatvan gyermekvasutast avattak Hűvösvölgyben  –  bemutatták a felújított nyári kilátókocsit –

 Százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hagyományos éves gyermekvasutas avató ünnepségén. Az utazóközönség számára pedig egy felújított nyári kilátókocsit is bemutattak.

A 2016/2017-es tanévben a gyermekvasutas tanfolyamot sikeresen elvégző ifjak avatását a népszerű budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán tartották. A 10-12 év közötti eskütevők a Gyermekvasút Nosztalgia-zenekarának térzenéjét és ünnepélyes zászlófelvonást követően mondták el fogadalmukat. A gyermekeket dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntötte. Majd Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese fogadta gyermekvasutassá a tanfolyamot elvégzőket. A kiváló eredményű tanulókat külön elismerő oklevéllel és ajándékcsomaggal is jutalmazták. Az eskütételen a legifjabbak már az új egyen- és formaruhában vettek részt.

A tanév alatt hagyományosan ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, amelyeken a százhatvan ifjú megismerkedhetett a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel. A jövőben valamennyien gyarapíthatják annak a több mint tizenötezer főnek a számát, akik az elmúlt 69 évben úttörő-, illetve gyermekvasutasok voltak Magyarországon. Az 1948 nyarán átadott – akkor még 3,2 kilométeres – ma Széchenyihegy és Hűvösvölgy között közlekedő kisvasúton jelenleg mintegy ötszáz gyermek váltja egymást a szolgálatokban.

A világ leghosszabb – 11,7018 kilométeres – gyermekvasút-vonalaként két éve a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült fővárosi Gyermekvasúton jelentős fejlesztéseket végeztek el az elmúlt időszakban. Az avatást követően az érdeklődők megtekinthették Hűvösvölgy állomás már üzemelő Domino 70 típusú biztosítóberendezését, és az utasok nagy örömére bemutattak egy frissen felújított nyári kilátókocsit.

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto@mav.hu l www.mavcsoport.hu