Megnyitották  a 10. Budapesti Cseh Sörfesztivált –  a cseh nagykövet  csapra verte    – a folyékony kenyér ünnepe a West End tetőteraszán

BUDAPEST. Szombaton este megnyitották a 10. Budapesti Sörfesztivált, és  amint az várható volt, özönlöttek az érdeklődök a  West End tetőteraszán felsorakozott sátrakhoz, hogy megkóstolják a hagyományosan kiváló minőségű cseh söröket.

Akik először találkoztak a kétségkívül nagyon gazdag kínálattal, hihettek a megnyitón elhangzottaknak, miszerint az idén negyven cseh sörgyár vonultatta föl termékeit.

Juraj Chimel a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete köszöntőjében kitért arra is, hogy a magyar sörfogyasztók körében mérhető a cseh sörök kedveltsége, amit a fokozódó forgalmi mutatók is igazolnak. Megerősítette mindezt Martin Imre, a rendezvény gazdája, a Ferdinánd Monarchia Sör vendéglő tulajdonosa, aki hosszú évek óta kézben tartja a fesztivál sikeres szervezését.

A teljes felsorolás híján csupán néhány ismert sörgyár  neve hangzott el, ezek nem ismeretlenek a hazai fogyasztók előtt. Mint például a , Pilsner Urquell, Platán, Postřižinské, Primátor, Purkmistr, Rebel, Rohozec, Staropramen, Ferdinand, Nymburk, Krusovice, Bernard, Bohemia Regent, Velicky Bombardák, Budweiser, Černa Hora, Clock, Holba, Klaster Praha, Kocour, Konrad, Kozel,  Litovel.

A fesztivál résztvevői ezekben a napokban, június 9-15 között, sörivó, sörtartó versenyeken, illetve kulturális vetélkedőkön vehetnek részt, amelyeket Katona Csaba történész vezet cseh sörtörténeti stand up-pal fűszerezve, annak jegyében, hogy 150 éve jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia.

A megnyitót  követően autentikus cseh zenei programok színesítették a fesztivál programját.

Nagy József

                                                                                jozsef.nagy@russmedia.hu

Fotók: Kalas Mária