Fórum lesz a börtönkórházról – most Berettyóújfaluban csapnak össze – Csiba Gábor interjút ad a fejleményekről  – mindenkinek van egy téglája

Lakossági fórum lesz ma délután hat órától Berettyóújfaluban. Megvitatják, lehet e oda börtönkórházat építeni. Ha szabad tippelnem előre megmondom élénk és kemény összecsapás várható. A lakosság  – a polgárok már csak ilyenek – nem szeretik ha a közelükben bármi olyan létesül ami zavarhatja őket. A pártok, az ellenzék pedig igyekszik minden ilyen projektből valamilyen politikai tőkét kovácsolni. Aki teheti meglovagolja, aztán ha elvetik a tervet mindenki magának vindikálja a győzelmet. Dr. Csiba Gábor a  BM miniszteri biztosa igyekszik majd meggyőzni az ott élőket, hogy ennek a tervnek előnyei is vannak. Persze nem könnyű meggyőzni az olyanokat, akik eleve azzal a céllal mennek oda, hogy elkaszálják az építkezést. Vajon mit hozhat a városnak egy új börtönkórház, pontosabban fogalmazva egy foglyoknak készülő egészségügyi létesítmény. Nos, először is a település  infrastruktúrára és a beruházásra több milliárd forintos állami támogatást kaphat. Ezenkívül több száz embernek adhat munkalehetőséget. Hosszú távra biztos megélhetést. Tény, hogy egy autógyár jobb lenne, de messze a környéken nincs hozzá szakképzett munkaerő. Egyébként egy ilyen új  kórház felszereltségével személyzetével akár a lakosság egészségügyi ellátását is javíthatja. A helyi orvosoknak meg többlet bevételt teremthet. Kérdés, milyen hátrányokkal járhat egy ilyen kórház a helybélieknek.  Valójában semmivel.  Hiszen míg a börtönökben  a legkeményebb nehézfiúkra is vigyáznak itt a beteg foglyokra is hasonló őrizet vár. Ilyenkor szokás mondani, hogy a kórház vonzza majd a foglyok családtagjait. Természetesen az ilyen beruházásoknál ügyelnek arra, hogy a településtől jól elszeparáltan legyen a létesítmény. A fórum után készül egy interjú dr. Csiba Gáborral, aki majd elmondja milyen következtetésre jutottak ebben a témában. Ez hamarosan olvasható lesz az Északban és a Naplóban.Különben mielőtt bárki döntene magában minderről el kell mondani, a rács mögött élőknek is vannak jogai. Őket is a humánum jegyében kell gyógyítani még akkor is ha erre érdemtelenekké váltak. Most is megesik, hogy a civil kórházakban kezelik őket , többágyas kórtermekben és váltott őrizet mellett. Mi is tapasztaljuk, hogy a rabszíjon vezetett szürke ruhások mindenkit megelőznek a várótermekben. Azt se árt tudni, hogy a börtönökben nem csak elvetemült, a társadalomból méltán kirekesztett kemény fiúk csücsülnek. Sok a megtévedt, gondatlanságból lett elítélt, közlekedési baleset okozásáért bűnhődő személy.

Közhelyes mondás, de van benne igazság – mindannyiunknak van egy téglája odabent.  Nem érdemes csípőből tüzelni mindarra amit fentről ajánlanak. Közérdekből, uniós kötelezettségből eredően a raboknak is jár  az egészségügyi segítségnyújtás.

 

 

 

 

Csiba Gábor – ma este kiderül miként vélekednek a berettyóújfalusiak