A Russmedia 100 millió eurót fektet a digitális növekedésbe  – boon.hu híre – eladták a magyar és a román megyei napilapokat
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Továbbra is középpontban a nemzetközi és regionális digitális szektor, folyamatban a stratégiai célok megvalósítása: magyar és román megyei napilapok kerültek eladásra.
 – A Russmedia még nagyobb hangsúlyt fektet nemzetközi digitalizációs stratégiájának megvalósítására, melynek keretében az elkövetkező öt évben 100 millió euró értékben fektet be európai érdekeltségekbe. „Munkavállalóink, illetve egész vállalatunk már jelentős lépéseket tettek a digitális technológiák alkalmazásának irányába. Az új kezdeményezések elősegítik, hogy digitális DNS-ünk még inkább megerősödjön” – mondta Eugen A. Russ, a Russmedia ügyvezetője.

Új digitális holding bécsi és berlini irodákkal

A Russmedia a jövőben nemzetközi digitális üzletágára kíván összpontosítani, ezért egy növekedésorientált holdingot hoz létre, mely a digitális kultúra olyan fellegváraiban működtet irodákat, mint Bécs és Berlin. Eugen A. Russ és Josef Kogler mellett a társaság ügyvezetője lesz a médiamenedzser Michael Tillian is, aki egyben a menedzsment szóvivői posztját is be fogja tölteni. A 43 éves Vorarlbergben született jogász többek között a Styria Media Group vezető jogtanácsosa és menedzsmentjének tagja volt, valamint a Maxfun nevű futó-sport startup létrehozásában is közreműködött. Ez utóbbi startupban a Russmedia is részesedést fog szerezni.

A közeljövőben a nemzetközi Russmedia Csoporthoz tartozó társaságok, azaz Európa legnagyobb független síkölcsönzője, az Alpinresorts (Pozsony és Bécs), Európa legnagyobb bérbeadási online-piactere, az Erento (Berlin), a német apróhirdetési portál, a Quoka.de, a magyar álláshirdetési oldal, a CVOnline.hu, valamint a szintén apróhirdetésekkel foglalkozó Publi24.ro is a digitális holding alá fognak tartozni. A digitális növekedés a középpontba kerül: az akvizíciós aktivitásunk szintén a digitális holdingra fog koncentrálni, ezáltal jelentősen növelve a digitális piacterek iránti elköteleződést és a nemzetközi szintű növekedést.

Európa egyik sikeres korai fázisú kockázati tőkealapjával, a Speedinvest-tel együtt a Russmedia egy olyan különleges alapot hoz létre, amely a nemzetközi piacra kíván fókuszálni. Ennek eredményeképpen a Russmedia és a Speedinvest között jelenleg is fennálló együttműködés még jobban elmélyül.

A digitális fókusz nemzetközi eladásokhoz vezet

A digitális szektorban történő fokozott nemzetközi és regionális jelenlét stratégiánk átfókuszálását igényli. Ennek következtében a magyar és román regionális napilapok (az Észak-Magyarország, a Hajdú-bihari Napló, a Kelet-Magyarország, a Jurnal Aradean, és a Jurnal Bihorean) eladásra kerültek a Media Development Management Kft. részére, amely az ausztriai CPS Investment Services AG leányvállalata. Az ausztriai CPS Investment Services AG azért jött létre, hogy ezen a befektetési platformon keresztül a VCP Csoport alkalmazottjai és tulajdonosai befektetéseket eszközölhessenek.

„Nagyon köszönöm Josef Koglernek a cég rendkívül sikeres felépítését, és Fodor Istvánnak, illetve az egész csapatnak pedig sok szerencsét és további sikereket kívánok a jövőben! Az új tulajdonos és a menedzsment a folyamatosságra törekszik és a már jól bevált csapattal kívánja folytatni az eddigi munkát. Meggyőződésem, hogy a vállalat ebben az új felállásban is eredményesen folytatja majd az eddig elvégzett munkát, ezért nagyon elégedett vagyok a két fél között létrejött tranzakcióval – jelentette ki Eugen A. Russ.

A Russmedia digitális márkáival továbbra is aktív marad a magyar és a román piacon, vagyis az álláshirdetési CVOnline.hu-val, az apróhirdetési Publi24.ro portállal, valamint a Russmedia Tech szoftverfejlesztő céggel, illetve a vállalat továbbra is terjeszkedni kíván a digitális üzletágban ezeken a piacokon.

Fodor István, aki ügyvezetőként továbbra is irányítani fogja a magyar és román operációt, hozzátette:

„Örömmel folytatom a munkát a jelenlegi menedzsmenttel, illetve a rendkívül sikeres újságírói csapatunkkal, és a továbbiakban is támaszkodom szakértelmükre. Boldog vagyok, hogy a meglévő munkatársaimmal együtt nézhetünk szembe az újabb kihívásokkal, és azon fogunk dolgozni, hogy tovább fejlesszük lapjainkat. Ősszel sajtótájékoztatót fogunk tartani, amelyen részletesen fogom ismertetni vállalatunk további terveit.”