Rekord utasforgalom – szárnyal a Debreceni Airport

 

Minden idők legerősebb utasforgalmát produkálta júliusban a Debrecen Airport. 2017. júliusában 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. Az előző év azonos időszakában történt utasforgalomhoz képest ez egy újabb rekord a repülőtér közel 90 éves történelmében.

JÚLIUSI ÉS ELSŐ HÉT HAVI EREDMÉNYEK:

Debrecen Airport2016. július2017. júliusVáltozás
Utasforgalom (fő)37 020 38 940 + 5%

 

 

Debrecen Airport2016. JAN-JÚL2017. JAN-JÚLVáltozás
Utasforgalom (fő)170 580  176 760+ 4%

 

 

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es júliusi és első hét hónapos eredményeket foglalta össze: “A Debrecen Airport első hét havi utasforgalmát egyértelműen a stratégiai partnereinknek, első sorban a Wizz Airnek és a Lufthansának ill. a különösen élénk charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó 5 hónapjára még optimistábbak vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek rendkívül bíztatóak. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a kárpátaljai emberek számára is mi leszünk a régiót kiszolgáló repülőtér a jövőben és ezzel tovább nő az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is.

A nyári hónapokban több mint 100 000 utast várunk a Debrecen Airporton, hiszen a desztinációs portfoliónk mindenki számára biztosítja a legmegfelelőbb nyári vakációt. Élénkül a kereslet Hajdú-Bihar megye mellett  Szabolcs-Szatmár-Bereg, BAZ és Békés megyéből is. A charter járatok iránt az egész szezonban túlkereslet van, a napfény szerelmeseinek már 4 országban biztosítunk üdülést: Görögországban, Törökországban ill. Bulgáriában és Egyiptomban is. A kultúrára, vallási turizmus és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról. Minden kedves utasunknak rendkívül kedvező parkolási lehetőséget biztosítunk akár több napra vagy több hétre is és VIP lounge szolgáltatást is kínálunk utasaink számára az év minden napján.”

2017-es nyári desztinációs portfolió

DesztinációOrszágLégitársaság/UtazásszervezőTípus
London-LutonEgyesült KirályságWizz Airmenetrend szerinti
EindhovenHollandiaWizz Airmenetrend szerinti
Paris-BeauvaisFranciaországWizz Airmenetrend szerinti
Milano-BergamoOlaszországWizz Airmenetrend szerinti
MalmöSvédországWizz Airmenetrend szerinti
Tel AvivIzraelWizz Airmenetrend szerinti
MünchenNémetországLufthansamenetrend szerinti
AntalyaTörökországCorendon/Sun and FunCharter
KorfuGörögországTravel Service/IBUSZCharter
ZakythosGörögországTravel Service/IBUSZCharter
BurgaszBulgáriaBulgarian Air/RobinsonCharter
DrezdaNémetországGermania/Salamon Reisenbeutazó charter
HurghadaEgyiptomAMC/ETI MagyarországCharter

 

 

A Debrecen Airportról:

A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 300 000-es utasforgalmat prognosztizál a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erősödő nyári charter járatoknak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport elkötelezett, hogy minél több charter és menetrendszerinti járatot valamint cargo járatot is üzemeltessen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.

További információ:

Tamás László, Aviation Development Director

Tel:      + 36 20 336 1727

Email:  laszlo.tamas@debrecenairport.com

Web:   www.debrecenairport.com