IFA 2017: Új Samsung technológiák a jövő szolgálatában
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

A Samsung a mesteri kialakításra, az okos összekapcsolhatóságra és a lehetetlen leküzdésére koncentrál új termékeivel és szolgáltatásaival

Budapest, 2017. augusztus 30. – A Samsung a Berlinben megrendezett IFA 2017 kiállításon mutatja be legújabb fogyasztási cikkeit és innovatív technológiáit, amelyek lehetővé teszik, hogy amit ma még lehetetlennek hiszünk, az holnap már természetes legyen. A berlini Tempodromban tartott sajtótájékoztatóján a Samsung hangsúlyozta, hogy termékei szakszerű kialakítására és összekapcsolhatóságára, valamint azokra az együttműködésekre koncentrál, amelyek segítenek meghatározni az új sztenderdeket.

„A Samsung innovációit a felhasználók ihlették azzal a céllal, hogy az új termékek, azonnal különbséget jelentsenek – mondta David Lowes, a Samsung Európai marketingigazgatója. – Az innováció a szakszerű kialakításon, az összekapcsolhatóságon alapszik. Ahogy a technológia egyre nagyobb szerepet játszik a mindennapjainkban, olyan termékeket és szolgáltatásokat hozunk létre, amelyek igazodnak a vásárlókhoz, és meghatározzák, mit jelent majd számukra a természetes fogalma a jövőben.”

Új sztenderdek a vizuális megjelenítésben

A Samsung azt tervezi, hogy a QLED termékcsaládot is szélesebb körben elérhetővé teszi Európában, és tovább erősíti vezető pozícióját a prémium televíziók piacán. Az ívelt Q8C televízió sík verzióját, a Q8F modellt Európában 55 és 65 colos változatban fogják bemutatni. Ez a modell része lesz a legnagyobb európai televíziós termékcsaládnak, amely összesen 14 ívelt és sík QLED tévéből áll a 49 colos mérettől az ultranagy 88 colos méretig. Emellett, annak érdekében, hogy még tovább erősítse a prémium QLED TV-termékcsaládját, és hogy növelje HDR 10+ technológiával gyártott termékei számát, a Samsung partnerséget kötött a Panasonic és a 20th Century Fox vállalatokkal is. A következő hónapokban a Samsung kiterjeszti partnerségét hollywoodi stúdiókkal, tartalomszolgáltatókkal és videójáték-gyártókkal való együttműködésekre is.

A Samsung bemutatta a világ legnagyobb QLED gaming monitorát is, a 49 colos, 178 fokos ultraszéles betekintési szöggel rendelkező CHG90 monitort. A CHG90 monitor teljes és lenyűgöző gaming látványt kínál, kiterjesztve a gaming monitorok vizuális kapacitását anélkül, hogy gyorsaságuk a sebességük rovására menne.

Innovatív háztartási eszközök

A Samsung QuickDrive™ technológiája a felére csökkenti a mosási időt, miközben az energiafelhasználás is 20 százalékkal csökken*, a mosás hatékonyságának romlása nélkül. Az egyedi Q-DrumTM mosógépdob két elemből áll: magából a fő dobból, valamint annak hátuljában egy tőle függetlenül forgó lemezből. Szemben a hagyományos mosógépekkel, amelyek fel és le mozgatják a ruhát a mosás során, a QuickDrive™ bevezet egy előre-hátra mozgatást is a programba. Ez a megoldás kettős erőhatást jelent, ami a gyorsabb és alaposabb mosás mellett kíméletesebben is bánik a ruhákkal, hogy azok a mosás után lágyak és szennyeződésmentesek legyenek.

A Samsung a 2015-ös IFA-n bemutatta innovatív AddWashTM megoldását, amely lehetővé teszi, hogy akár a mosási program elindítását követően is hozzá lehessen adni újabb ruhákat[1] a mosáshoz. A QuickDrive™ ezt az innovációt még egy lépéssel továbbfejleszti, így a kényelem és teljesítmény új szintjét kínálja. Ez a típusú technológia pontosan az, ami a Samsung szerint végül át fogja alakítani azt, amit a „hétköznapiról” gondolunk.

A Samsung az IFA 2017 szakkiállításon bemutatta POWERstick PROTM vezeték nélküli porszívóját is. Kiemelkedő tisztítási képességet nyújtva a POWERstick PROTM nagy teljesítményt, könnyű karbantartást és hosszú élettartamú akkumulátort biztosít. Piacvezető 150 wattos szívóteljesítménnyel és a hagyományos akkumulátorok kétszeresének megfelelő, 40 perces üzemidővel rendelkezik, így akkumulátorának élettartama akár öt év is lehet. Továbbá Flex Handle nyele akár 50 fokig is dönthető, így a felhasználók nehezen elérhető helyeket is könnyedén tudnak takarítani vele.

Okos összekapcsolhatóság

Az IFA 2017 kiállításon a Samsung három új viselhető okoseszközt leplezett le. A sokoldalú Gear Sport okosóra biztosítja mindazt a funkcionalitást, amit a felhasználók manapság elvárnak egy fitnesz kütyütől: telis-tele van olyan funkciókkal, amelyeket azon felhasználók hasznosítanak, akik nem húznak éles határt a hétköznapi életük és a wellness közé. Így a Gear Sport a beépített GPS-en kívül futásintenzitást mérő és táplálkozást nyomon követő funkciókkal is rendelkezik.

A Gear Sporttal a Samsung összes IoT-képes eszköze irányítható, így egy PowerPoint prezentáció során vagy a Gear VR irányításakor távirányítóként szolgálhat, de a Samsung Pay alkalmazáson keresztül, az NFC-képes variánssal akár fizethetünk is.

A Samsung emellett bemutatta a Gear Fit2 Pro-t, a fejlett GPS fitnesz karkötőt. Nem számít, hogy terepen vagy vízben vagyunk, a gyönyörűen ívelt 1,5 colos Super AMOLED kijelzős eszköz képes nyomon követni számos aktivitásunkat. Annak érdekében, hogy a készülék az úszás során is maximálisan kihasználható legyen, a Samsung partnerségre lépett a Speedoval és közösen létrehozták a Speedo első, viselhető okoseszközre tervezett applikációját, a Speedo On-t, amely alkalmas bármely, medencében végzett gyakorlat nyomon követésére. A Speedo alkalmazással minden mérhető, a csapások számától kezdve a tempóig, sőt, még a karcsapások típusa is nyomon követhető az 5ATM** tanúsítvánnyal rendelkező Gear Sport és Gear Fit2 Pro okoseszközökön.

A Spotify-jal együttműködve a Samsung az eszközökön keresztül hozzáférést biztosít a felhasználók számára a teljes zenei kínálathoz még akkor is, ha offline üzemmódban vannak vagy éppen otthon felejtették a telefonjukat, az UnderArmourral létrejött kollaborációnak köszönhetően pedig egyedi alkalmazáscsomagokhoz férhetnek hozzá. A Samsung IFA 2018 kiállításon bemutatott viselhető okoseszközeinek sorát a Gear IconX 2018 vezeték nélküli fülhallgató teszi teljessé.

Vezető szerep az IoT (Internet of Things) technológiák szabványosításában; Konvergencia a HARMAN vállalattal

A Samsung az Open Connectivity Foundation (OCF) gyémántfokozatú tagjaként vezető szerepet vállal a globális IoT technológiák szabványosításában. Az iparágon belül a Samsung az első, aki az OCF tanúsítványát megkapta okos tévéi, Family Hub hűtőszekrénye és légkondicionálói számára, valamint ezt a minősítést az év során ki szándékozik terjeszteni az összes háztartási készülékére is.

Az OCF tanúsítvány nyílt kompatibilitást tesz lehetővé a tagvállalatok különböző termékei között. A Samsung mellett több mint 390 vállalat csatlakozott az OCF-hez, és három év alatt 20 milliárd IoT terméket szinkronizáltak az OCF szabványával.

A Samsung folyamatos együttműködésének köszönhetően a HARMAN vállalattal a Samsung immár globális vezető szerepet tölt be a kapcsolódó autótechnológiában, a világon több mint 50 millió autót láttak el a HARMAN és a Samsung technológiával.

Az együttműködés fókuszában olyan hang- és képi élmények megalkotása áll, amelyeket nem sokkal ezelőtt még lehetetlennek hittek. A Samsung új HDR LED moziképernyője például több mint 10 méter képátlójú, így páratlan képminőséget nyújt és a HARMAN Professional Solutions, illetve a Samsung AudioLab hangtechnikájának köszönhetően szinte életre kel. A Samsung és a HARMAN hatékony párosának célja, hogy újraértelmezze a mobilitást és a szórakoztatást, és az újdonságot hétköznapivá tegye.

Az IFA 2017 kiállításon a Samsung standját a City Cube Berlin 2. emeletén szeptember 1. és 6. között találják meg.

* A WW8800M mosógép és a Samsung WW8500K mosógép összehasonlítása alapján. A Cotton és az e-Cotton gyapjúmosási programok fele annyi ideig tartottak (40 °C-on, félig megtöltve), a mosási teljesítmény változása ±2 százalék. 20 százalékkal kevesebb energiát fogyasztott a Cotton gyapjúmosási program (40 °C-on, félig megtöltve) és a Super Speed gyors program (40 °C-on, 5 kg-ig töltve) az Intertek mérései alapján.

** A Gear Sport és a Gear Fit2 Pro ISO 22810:2010 minősítéssel rendelkezik, vagyis 5 ATM nyomásig vízálló, tehát bizonyos körülmények között akár 50 méter (165 láb) mélységig. Ez azt jelenti, hogy mindkét eszköz biztonsággal viselhető nem csak esőben és zuhanyzáshoz, de akár úszáshoz is, medencében vagy tengerben. A Gear Sport és a Gear Fit2 Pro nem használható búvárkodáshoz, vízisíhez vagy olyan tevékenységekhez, melyek során nagy sebességgel halad a vízben, illetve nem használható mélyebb merülésekhez.

 

 

###

 

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

 

Sajtókapcsolat

Tóth Julianna

FLOW PR

Mobil: +36 20 771 8734

samsung@flowpr.hu

Samu Zsófia

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Tel.: +36 1 453 1133

zsofia.samu@samsung.com

 

 

[1] Az AddWash mosógépajtó csak akkor nyitható, ha a dob belső hőmérséklete 50 °C alatt van.