ROBOSZTUS SZEPTEMBERI UTASFORGALOM A DEBRECEN AIRPORTON  -December közepén indul az új Moszkva járat-

 

Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát produkálta a Debrecen Airport. 2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31 750 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.

Debrecen Airport2016.szeptember2017.szeptemberNövekedés
Utasforgalom (fő)25 29031 750+26%

 

 

Debrecen Airport2016. JAN-SZEP2017. JAN-SZEPVáltozás
Utasforgalom (fő)228 950246 580 +8%

 

 

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es szeptemberi és első ¾-ed éves eredményeket örömmel összegezte: “A Debrecen Airport az első kilenc havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járaratok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Idén már bőven több légi utasunk volt mint Debrecen és Hajdúszoboszló lakóinak száma összesen (!) Az év utolsó 3 hónapját tekintve is optimisták vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek bíztatóak és a kereslet is stabil. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a Kárpátalja lakóit is zömében a Debrecen Airport légi járatai szolgálják ki. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számában ill. a régió szállodáinak kihasználtságánál is. Továbbá a repülőtér által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremt az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacaik és az anya- és leányvállalatai között.

  1. december 18-án indul az új Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a régiós repülőterek közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. A nyári hónapokban közel 108 000 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton, mivel a reptér desztinációs portfoliója mindenki számára biztosította a legmegfelelőbb nyári vakációt. Élénkül a kereslet Hajdú-Bihar megye lakói mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, BAZ és Békés megye településeiről is. A charter járatok iránt az egész szezonban túlkereslet volt, a napfény szerelmeseinek már 4 országban biztosítottunk üdülést: Görögországban, Törökországban ill. Bulgáriában és Egyiptomban is. A kultúrára, vallási turizmus és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is (!)

2017-es téli menetrend

 

        Desztináció

OrszágLégitársaságTípus
London-LutonEgyesült KirályságWizz Airmenetrend szerinti
EindhovenHollandiaWizz Airmenetrend szerinti
Paris-BeauvaisFranciaországWizz Airmenetrend szerinti
Milano-BergamoOlaszországWizz Airmenetrend szerinti
MalmöSvédországWizz Airmenetrend szerinti
Tel AvivIzraelWizz Airmenetrend szerinti
MünchenNémetországLufthansamenetrend szerinti
Moszkva (ÚJ)OroszországWizz Airmenetrend szerinti

 

 

A Debrecen Airportról:

A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 310 000-es utasforgalmat szeretne elérni a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport és Debrecen Város Önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járat valamint cargo járat is üzemeljen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.