Kinek van igaza – csak engem mázsáltak – a városvezetés meghosszabbított kezei – ha én polgármester lennék – címeres autóval járnék

Világosan kitetszik, a rámpa, hogy ott meg lehessen állni

Sehol egy tiltó tábla – a logika szerint ahol ilyen nincs ott szabad. S ha felálló van akkor azt nem ok nélkül csinálták. Mint látszik előtte már padka.

A KRESZ-ben járatosak segítségét kérem. Nagyon régen 1968 májusában vizsgáztam autóvezetésből. Így aztán tényleg mindent én se tudhatok. Rutinból vezetek, a reflexeim a folyamatos asztalitenisz játékban megedződtek. Vágom a táblákat, s a színtévesztésem se zavar mert tudom fenn a piros lenn a zöld.  A közte lévő sárga meg vagy vagy.

A kérdésem az lenne, hogy a Kazinczy Ferenc utca 16 szám előtt, a nagy postánál, ahol nincs megállni tilos tábla, még várakozni tilos se , oda parkolhatok e amíg bemegyek a postára. Idáig ezt tettem ugyanis csak ezen a két kocsira méretezett szakaszon rámpás a járda. Direkt azért, hogy a kocsi szabadon felállhasson.

Egyébként minden reggel, főleg amikor az intézmények és a hivatalok a postáért mennek egymást érik az autók. Ma reggel kilenckor magam is beálltam közéjük, három percre, míg a leveleimet kiszedem . Mire kiértem már ott virított a 10 ezer forintos büntetés a szélvédőn. Noha az egész városra szóló parkolóbérletem is van.

Kérdésem meg lehet e ott állni vagy nem. Ha nem akkor büntessenek. Ám következetesen mindenkit ne csak engem. Ott jártamkor hat intézmény szolgálati kocsija állt ott hasonló ügyben. Én tűntem a legtehetősebbnek, engem mázsáltak meg.

Egyébként némi politikai akarattal meg lehetne győzni a rendőrök egyenruhájára hajazó gúnyába öltöztetett felügyelőket, hogy nekik nem kell mindenáron az autósokat vegzálni. Ők a városvezetés meghosszabbított karjai tehát ilyen esetekben  – ha mégis igazuk lenne – egy figyelmeztetéssel letudhatnák a feladatukat. Fogalmuk sincs, hogy milyen erkölcsi károkat képesek okozni egy sikeres városvezetésnek ha minden erejükkel a tisztességes, törvényeket ismerő polgárokkal kötözködnek vagy a számukra valamilyen ellenséget jelentő autósokra utaznak. Különben sikerült összefutnom a két derék őrrel akik büszkén mutatták a fotóikat. Csak az enyéimet. Mondták, kár is be mennem panaszkodni mert csak holnapra adják le a képeket. Kérdeztem, s a többi autósokról  akik ugyancsak ott álltak hol vannak a felvételek.  Sajnos ők csak engem láttak – ez volt a válaszuk. Ez a csőlátás. Majd folytatták az egészséges életmódjukat – tovább sétáltak.

Megjegyzem – ha polgármester lennék – első intézkedésként – a miskolciaknak  – elvégre miénk város ingyenes lenne a parkolás. Előtte kiszámoltatnám az apparátus fenntartása és a parkolásból befolyt összeg között milyen az egyenlőtlenség. Hogy ne essek túlzásba először a privát magántulajdonú kocsikra terjeszteném ki a fizetésmentességet. Hiszen itt fizetem a súlyadót. Cserébe minden miskolci feltenné az autójára a város címerét. Büszkén, hogy egy élhető város polgárai vagyunk.

Különben már nem első esetben kerestem az igazamat a rendőrségen.  Mindhárom esetben elnyertem, nem kellett fizetnem. Viszont arról még nem hallottam, hogy ilyenkor azok a sétamesterek akik egyenruhában tévedtek milyen figyelmeztetésben részesültek.  Vajon hány embert szereltek már le mert túllépte a hatáskörét vagy a békés polgárok bosszantásában élvezkedett. Az adónkból.

Mivel nem fizetek az ügyet a rendőrségi hatáskörben kell ki vizsgálni.

Tehát a járdán áll – igen mert az úttesten nem akartam – és tábla útburkolati jel nem engedi. No de nem is tiltja.