





A Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző ma ünnepli a születésnapját. Legyen szó a fiatalabb vagy az idősebb generációról, Bródy Jánost aligha kell bárkinek...
Mint ismeretes, a vasárnap Budapestre érkező Ferenc pápát a magyarországi zsidóság nevében Frölich Róbert neológ országos főrabbi köszöntötte volna: ő azonban kórházba került,...
ujkelet.live Jitzhák Ilán, a Sin Bét (Sabak) volt igazgatóhelyettese, akinek nevéhez többszáz terrorelhárítási művelet fűződik 64 éves korában elhunyt. Ilán három évtizedes biztonsági...
Szerencsen és a településhez tartozó Ond városrészen tartottak karácsonyi ünnepséget csütörtökön délután és kora este. Köszöntőt mondott dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
A Gyógyulj Velünk Egyesület rendszeresen szervez tagjainak és a csatlakozó érdeklődőknek fizikai és szellemi feltöltődést egyaránt kínáló programokat. A közelmúltban Máriaremetén jártak, majd...
A bűvészek természetfeletti képességek illúzióját keltik. Mivel a természet törvényeit nem tudják felülírni, az emberi agyat célozzák meg, és annak hiányosságait és sebezhetőségét...
Most került a kezem ügyébe egy rég megjelent, kivágott újságcikk. Pontosabban egy kép. Amiért a megjelenés másnapján borult a billi. Ebből a felvételből...
Egyik oldalról a daganatos betegeknél a rák egy már biztosan meglévő, az életet veszélyeztetni képes kockázat, másik oldalról a koronavírus nagyobb rizikót jelent...
Hihetetlen mennyi kacatot képes az ember összegyüjteni. S amikor ezeket megvettem, megesküdtem volna, ezek nélkül nem élet az élet. Talán hetekig őrizgettem az...
A délutáni szúnyokálást követően a nap fénypontja – amikor a kutyánk elvisz sétálni. Felszerszámozzuk, pórázs kakiszsák, telefon, mindent leellenőrzök, s indulnánk. Edison viszont...
Kövesi István újlipótvárosi zsidó mészáros titkos gyűjteményét láthatjuk mától a Miskolci Galériában. A bemutatót dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere, dr. Gerhardt Ferenc...
Az egymás ügyeinek közös képviselete és a kölcsönös segítésnyújtás, valamint a reformáció 500 éves jubileumának közös ünneplése voltak a Generális Konvent (GK) június...
A 2013-ban 324 milliárd forintos éves bruttó forgalmat elérő áruházlánc idei célja, hogy a szolnoki töltőállomás júniusi nyitását követően újabb 5 benzinkutat nyisson...
Hogy, hogy nem a közelmúltban egy teljesen privát téma kapcsán összeakadtam a már évizedek óta Németországban élő dr. Lovas Róbert plasztikai sebésszel.Mindenki megnyugtatására,nem ...
Életének 81. évében meghalt Keresztes Tibor, a magyar rádiózás egyik fontos alakja, az ország első lemezlovasa, aki Cintula néven vált ismertté. ...
2020. december 13. 7:32 Írta: Kacsoh Dániel A Mazsihisz vezetése felmondott neki, most új vallási egyesületet alapított a Rabbitestület vezetője. Róna Tamás a...
A Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája korábban még álhírnek titulálta a Media1 információját, amikor megírtuk, hogy elkezdték egy hosszabb interjú előkészítését Orbán Viktorral,...
A popkultúra ikon, a filmsztár és számos tervező múzsája, vagyis a Coca-Cola híres kontúrpalackja 2015-ben ünnepli a 100. születésnapját. A dizájn még mindig...
Noha önkéntes száműzetésbe vonultam, ma reggel halaszthatatlan dolgom volt. Nagy távot kellett megtennem. Különben mint a képen is látszik magam is itthonról dolgozom....






