A borotvagél a flakonban rekedt – ezentúl nézzük meg a lejárati időt – olcsó boltnak ez az átka – a nyugaton lejárt kozmetikumok nálunk kötnek ki
Írta: Szántó István · 2017.10.30.
Férfiak, vigyázat. Vénségemre tudtam meg, hogy a borotvahabnak és a gélnek is van szavatossági ideje. Talán érthető is, hiszen mind gázzal működik. Ez pedig akárhogyan is tárolják egy idő után elillan. Tapasztalatom szerint az olcsó boltokban vajmi keveset figyelnek erre. Sőt mint hallottam a nyugat Európában már kirostált dezodorok borotvahabok és parfümök szinte menetrendszerűen nálunk kötnek ki. Mi ugyanis nem nagyon nézzük meg a flakonokon olvasható számokat. Mivel jómagam bevásároltam ezekből az olcsó gélekből, s pontosan használat közben jöttem rá, hogy hiába teli a flakon nem jön belőle semmi ezentúl figyelmesebb leszek. Ha nem akkor holnap is megeshet, hogy borostásan indulok útnak….
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Makkai József képviseli Magyarországot villanyszerelő versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen. A…
Civil szervezetek és magánerdő-gazdálkodó részvételével tartott szakmai napot az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye állami tulajdonú erdeit kezelő társaság…