Kunyeráltam a vödörre valót – amikor a zöldség még nem ukmukfukk termett – távirányítható vagyok – a homokos tavaszig kitartott

Nem telik el hét úgy, hogy ne kapjak egy telefont – ne feledjek el beugrani valamelyik boltba leves zöldségért. Távirányítható vagyok így azonnal bemegyek az első áruházba , ahol hegyekben áll a répa a fehér gyökér, a petrezselyem, a kelkáposzta, karalábé és a zellergumó. Az utóbbi kedvencem, akkor megveszem ha nincs a listán. Végül akárhogyan is igyekszem csak letolásban részesülök. Valamelyikből mindig többet veszek a kelleténél. Ha előre csomagoltat választok még nagyobbat hibázok. Igaz ezekbe a fonnyadt hagymát is belegyűrik, de a zöme már fagyos vagy feketéllik. A romlás előtt álló árut szokás így egybe kínálni, befóliázva.

Jut eszembe drága Édesanyám ritkán varázsolta elő a leves zöldséget a  hűtőből.  A régmúltban, a békebeli világban nem is volt természetes, hogy mindent ukmukfukk bármikor kedvünkre vehetünk. Mamám szegény  csak öregségére kényelmesedett el. Gyermekkoromban minden ősszel bespájzoltuk a zöldséget. Két három homokkal teli vödörbe raktuk el a répát és a gyökeret. A gond csupán az volt, hogy minden évben friss száraz homokot kellett szereznem. Ez volt az igazi kihívás. Nagyon kellett figyelnem hol merre van a legközelebbi építkezés, hogy egy kevéske homokot kunyeráljak. Jó szárazat. Megesett, hogy két három háztömböt kellett megkerülni míg összeszedtem a vödörre valót.