Elbambulhatott  az intelligens Véda – túlbecsülte az öreg Skodát – indulhatnak a referencia perek – nekem kapóra jött a bírság

Mivel nyaranta jó ideig Balatonszárszói lakos voltam ismerem a Földvári főutat. Széles, négysávos jelzőlámpákkal és egymásba érő zebrákkal tarkított. Ennek ellenére képes lennék akár 120 kilométeres sebességgel is átszáguldani ezen a szakaszon. Egy szuper, megbízható fékkel ellátott verdával. Ám egy 13 éves, csaknem nagykorú lestrapált Skodával aligha kockáztatnék.  Mindezt azért írom mert egy ilyen Skodás úr kapott egy háromszáz ezer forintos bírságot az ottani Véda felvétele alapján. Állítólag 167 kilométeres sebességgel döngetett arrafelé. Négy személlyel, megpakolva egy olyan veteránkocsival amely nyílt úton se képes a megengedett sebességhatárokat túllépni. A rendőrség kétszer is elutasította a felebezését mígnem az egyik kereskedelmi tévé közbejárására  megszüntették az eljárást. Minden bocsánatkérés nélkül. Beismerve, hogy azzal a bizonyos autóval aligha voltak képesek ilyen gyorsan menni.

Szerintem ez az egyetlen példa egy lavinát indít el a közigazgatási bíróságokon. Ez lesz az a referencia amelynek alapján sorra indulnak azok a perek amelyekben bizonyítási kísérleteket kérnek,  követelnek. Bármennyire is intelligens a Véda rendszer – azt állítják, hogy a biztonsági öv használatát is felderíti – csak lehetnek gyenge pontjai. Vagy rossz napjai mint mindannyiunknak.  Bármilyen okos is megeshet, hogy szőr kerül a rendszerbe és megbokrosodik. Tessék felkészülni, hogy ennek az egy Földvári tévedésnek alapján sok százan kérnek majd felülvizsgálatot. Egyébként volt nekem egy szürke Trabantom – anno, a hetvenes években – amellyel a Szentpéteri kapuban bemértek egy olyan száz kilométeres tempóval. Ez akkor volt amikor azért perelték a yardot mert a fotókat kipostázták.  És ugye ezeken az is látszott, hogy   a sofőr egyedül vagy bárkivel  kocsikázott. Családi botrányok, válások sorozatát idézték elő ezzel  a realisztikus módszerrel. No, nekem semmi bajom nem volt a fotóval. Sőt hálás is lehettem ezért a dokumentumért.  Úgy adtam el a kocsimat, hogy mellékeltem hozzá a képet. Imre bizonyíték -három ezer forintba fájt- ez a pvc jaguár csodákra képes. Megéri az árát. Megéri a pénzét – mint a gazdája….