" A Tradicionális Miskolci Jogászbál egyik díszvendége,
dr. Panyi Béla megyei főügyész-helyettes, egyúttal a jogi kar c. egyetemi docense,
felszólalásában hívta fel a báli közönség figyelmét arra, hogy a közönség soraiban
ül Galló Zoltán rozsnyói járási vezető ügyész úr is. Galló Zoltán ügyész
úr édesapja maga is a Miskolci Evangélikus Jogakadémia hallgatója
volt az 1940-es évek elején, akinek jogi tanulmányait aztán a
világháború szakította meg, és végül Pozsonyban fejezte be
azokat a háború után. Galló Zoltán ügyész úr egyébiránt
nem először járt a Miskolci Egyetemen, a magyar
rendszerváltás után nem sokkal maga is tartott
már előadást ott, éppen Panyi Béla docens úr meghívására.
A jogászbál báli közönségét megindította Galló Zoltán
jelenléte, és szeretetteljes tapssal köszöntötték
a határon túli kollégájukat."
Imádom a gasztronómiai kalandozásokat. Időnként sikerül is felfedezni egy két jó helyet a fővárosban. Kedvencem azok a helyek ahol nem bonyolult ételekkel traktálnak...
A PwC Magyarország évente átfogó kutatást végez annak érdekében, hogy feltárja a legfontosabb munkahelyválasztási tényezőket. A felmérés eredményeként – immár...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata jogszabályi kötelezettségének eleget téve a 16/2022. (X. 4.) számú önkormányzati rendeletével módosította Miskolc közigazgatási területén végzett...
A legfanatikusabb rajongók már órákkal a koncert előtt a színpad előtt álltak, hogy az első sorokban élvezzék a bulit. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig,...
Négy börtönőr és két rab ácsingozótt a Szent Ferenc kórház rendelőjének a folyósóján. A szokásos vizsgálatra vártak. A két kigyúrt, csupa tetkós fiatalembert...
Ez a szobor teljesen elhagyatott, talán a hajdani széplaki újságíró üdülő területén lehet. Körötte építkezés, s látszik, hogy útban van ez az alkotás....
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. november 8. napjától dr. Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot...
A Magyar Alvás Szövetség elnökét, G. Németh Györgyöt arról kérdeztük, miért alszunk olyan rosszul mostanában, milyen három fő tényező befolyásolja az éjszakai...
Az elmúlt napokban kollégáink a minden napi munkavégzés során több olyan rendkívüli eseménnyel is találkoztak, ami nem szokványos, de megmutatták, hogy...
Izrael állam budapesti új nagykövete végig látogatja a vidéki nagyvárosokat. Yoszef Amrani a hétvégén Miskolcon járt, ahol találkozott a helyi zsidóság vezetőivel és...
Idén nyáron is folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Ne hagyj az autóban!” elnevezésű matricakampánya. Visszatérő kezdeményezésünk változatlanul arra szeretné felhívni az emberek...
Újabb ”trükkös szakemberek” jelentek meg a TIGÁZ Csoport ellátási területén, akik ezúttal a heves megyei Ivádon próbálnak gázkészülékek elemeinek kicserélésére előleget beszedni a...
2024. 02. 01., cs – 12:00 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az encsi rendőrök pénzbírsággal sújtották, és két hónapra eltiltottak a vezetéstől egy gagybátori...
Gázszagot éreztünk tegnap este az utcánkban. Mivel nemrégiben volt egy illegális gázvételezési projekt az utcánkban rögtön az illetőre gyanakodtunk. Csak akkor nyugodtunk meg...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Miskolc Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek módosítását kezdeményezi az alábbi területeken, – Miskolc Harmadik u....
Eredetileg feltalálónak készültem. Majd úgy 10 évesen azzal szembesültem, hogy már mindent eloroztak előlem. Nekem már nem maradt mit felfedezni. Áram, autó, atom...
2021. 09. 20., h – 20:24 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy személyautó az úttestre lelépett gyalogos férfit ütött el Miskolcon, az Andrássy utcában....