Jelzálogot jegyeztek be a miskolci kórház egyik sugárterápiás gépére – írja a Népszava

 Nehéz eldönteni kinek is van igaza. Egy biztos a hazai egészségügy bármennyire is szépítenénk padlóra került. A nagypolitikai játszmában tért és súlyt vesztett.Kapkodom a fejem, hol azt mondják a gyógyítás az ápolás kimondottan állami feladat, erről nem mondhatunk le. Viszont az állami nem jól gazdálkodik a technikával és az emberi erőforrással így csak be kell vonni a privát tőkét a kórházi ellátásba.

Ha meg ez megtörténik ki az a balga aki nem a vélt haszon reményében profitorientáltan üzemelteti a diagnosztikai eszközöket. Az egészségügyi dolgozók elvándorlását pedig egyetlen módon lehet megakadályozni, a béreket a jövedelmeket olyan szintre kell feltornázni mint amennyit nyugaton kapnának. Idős nyugdíjhoz közeli orvosok is mennének nyugatra ha lenne angol vagy német nyelvvizsgájuk. Ugyanis így a várható nyugdíjuk kevés lesz ahhoz, hogy a korábbi életszínvonalukat  – a hálapénz nélkül – megtarthassák. Ennek a következménye, hogy munkabírásuk végeztéig robotolniuk kell.

Ez az egyetlen tuti recept, hogy megszűnjenek a várólisták, a sürgősségi osztályokon ne legyen vészhelyzetbe illő jelenetek. Aki ezekről nyíltan beszél, kimondja azt amit lát és tapasztal és tolmácsolja a fehér köpenyesek  véleményét az csak ne legyen már közellenség. Ezt a jelzőt hagyjuk meg annak a problémát próbálja a szőnyeg alá söpörni. A lenti cikk egyben vészjelzés.

Hozzáértők szerint ebben a helyzetben ezt a gépet nem lehet majd szervizelni. Egy hónap elteltével le kell állítani.

A kórház és a gépek tulajdonosa közti vita áll a háttérben.

Zálogjogot  jegyeztek be a miskolci megyei kórház sugárterápiás gépeire – írja a Népszava.

A lap arról számol be, hogy a gépekre a Raiffeisen Bank logójával ellátott sárga matricák kerültek, amelyeken az szerepel, hogy a gépre zálogjog bejegyzés került, karbantartani, javíttatni, megbontani, eladni pedig csak a bank előzetes írásos engedélyével lehet, különben szerződésszegésnek minősül.

A Miskolc Megyei Kórház február elején leváltott főigazgatója szeptember óta nem fizetett a sugárterápiát üzemeltető szolgáltatónak, a Medcenter Kft.-nek. A cég 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást a kórházzal, de a kórház élére tavaly kinevezett Tiba Sándor egy gazdasági átvilágítás után szeptemberben – szavai szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) illetékeseinek szóbeli jóváhagyásával – leállította a szolgáltató számláinak kifizetést, mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés a kórház számára kedvezőtlen.

Az addig a Medcenter által foglalkoztatott embereket átvette a kórház, a gépek azonban egy kivételével a Medcenter tulajdonában vannak.